in

Véradók köszöntése

November 27-e  a Véradók Napja. Ezen alkalomból köszöntöm minden, kedves véradótársunkat. Mint minden évben, idén is megrendezésre került a Jubiláló Véradók Ünnepsége, mely pont erre a jeles napra esett. A 2010-es évben Területi szinten több, mint 200 kitüntetett véradónk vehette át elismerését. Nehéz szavakat találni arra, hogyan köszönhetnénk meg az Önök határtalan segítőkészségét, ezért szavak helyett egy verssel fejezem ki hálámat eddigi példamutató tetteikért, melyre a továbbiakban is számítunk, melyhez nagyon jó egésszéget kívánok Önöknek!

Oly sápadt volt…

Oly sápadt volt
az a gyermekarc,
ahogy látomásként
szemem előtt megjelent,
vérem pirosától követelve
az Életet!

Mit bántam én,
hogy szúr a tű, hogy
szívem dobbanása
steril üvegbe
tölti véremet-
Csak egy volt
a fontos, hogy
időben, időben!
ott legyen, hol
lezárt a szem, a száj,
az ernyedt kis kéz
tiszta lepedőhöz simul,
ahol zokogását fojtva
az anya, gyermeke fölé
hajol.

Igen, egy gyermek kapta
véremet.
Nincs ebben semmi különös
S hogy már nevet, oktalan
a kis bohó, ez se csoda.
Hogy köszönet jár érte? Hála?
Számon, ki tartja ezt?
Véradó vagyok.

Ébner Ferenc

Kívánok  Békés, Boldog, Meghitt Ünnepeket Szeretteik körében.

Tisztelettel: Pljesovszki Ágnes
Területi Vezető, Szarvas

Vélemény, hozzászólás?

101130szekely

Megtanultunk német zsemlegombócot gömbölyíteni

101201ujtemplomi

Újtemplomi csillagvárás 2010