Menu
in

Évfordulóra készülve

110919katolikus

110919katolikusMi a titka annak, hogy egy előadótermet megtöltsünk emberekkel? A receptet megtudtuk Seidl Ambrustól a Szent Klára Római Katolikus Templom plébánosától, aki rutinosan nem egy zongoristát hívott meg a templom kétszázadik évfordulójára felkészítő előadássorozat első alkalmára, hanem egyből két női kórust is. Ebből adódik, hogy a templom Szent Cecília kórusának és a Városi Kamarakórus hölgytagjai fellépésük után legalább húszfőnyi hallgatóságot generáltak. Persze ez csak vicc, mert ennél lényegesen többen voltak kíváncsiak arra, hogy mi történt Szarvason kívül a Szent Klára templom felszentelésének évében. Az előadás címe “1812 és kora”, az előadó pedig Roszik Zoltán, a Tessedik Sámuel Múzeum igazgatója volt.

Úgy látszik, hogy a kora délelőtti előadásra mindenki kipihenten, humorának teljes birtokában érkezett. Hodálik Pál alpolgármester örömmel jött el, hogy néhány üdvözlő mondattal köszöntse a megjelenteket. Ahogy az alpolgármester mondta, ha nincs is lehetőség a templom fizikai felújítására, legalább a nyáj lelki-szellemi megújulással köszöntse a 200. évfordulót, majd feltette a kérdést, hogy milyen lehetett az élet 200 évvel ezelőtt? Lassabb. Sokkal lassabb. Akkor nyolc év kellett a templom építéséhez, amit ma egy év alatt megoldanának, és máris a garanciális javítások szakaszánál tartanának, mondta Hodálik Pál.

A köszöntők után Roszik Zoltán a legtávolabbról, Ausztráliából indult Európába az 1812-es év összefüggéseinek bogozása során. A nagyon érdekfeszítő előadásban kiderült, hogy minden mindennel összefügg. A legtöbbet Napóleon körül időzött, de 1812 gyakorlatilag róla szólt.

Magyarországon ekkor indult el egy fejlődési folyamat, aminek során a helyünket kerestük a Habsburg Birodalomban, vagy azon kívül és a forradalmakon keresztül vezetett az 1867-es kiegyezéshez ill. a Monarchiához.

A következő előadás október 8-án délután 3 órakor lesz Süveges Gergővel. Az utána következő előadásokat a szombat délelőtti 10 órára tervezi Seidl Ambrus plébános, de ahogy mondta, ember tervez, előadó pedig végez, ez még változhat.

Leave a Reply

Exit mobile version