in

Elpásztortalanodva

120304laczi

120304lacziBöjt második vasárnapján újabb böjt kezdődik az újtemplomi evangélikusoknál. Elmegy Laczi Roland, aki másfél éve végezte a gyülekezet lelkészének feladatát. Reméljük, hogy a pásztor nélkül maradt nyáj nem lesz a saját farkasa, amíg az új lelkész meg nem érkezik.

Laczi Roland utolsó szarvasi istentiszteletén nem csak lelkészként, hanem igazi úriemberként búcsúzott. Pál apostol utazásán keresztül el is mondta a távozásának okát, meg nem is, nem teregette ki az újtemplomi szennyest. Futásomat megfutottam, a harcomat megharcoltam, mondta Laczi Roland. A másfél év alatt sokat tanult, harcolt és végül a “futás” mellett döntött. Igaza van. A Deme Zoltán alatt szocializálódott újtemplomi közösség továbbra sem a béke szigete. Ez kiderült Molnár Pál búcsúszavainál is, aki Babits Mihály Húsvét előtt című versének részletével, “hogy elég! hogy elég! elég volt! hogy béke! béke! béke! béke már! Legyen vége már!”, köszönt el a lelkésztől, de azt mintha inkább a tömegben megbúvó békétleneknek címezte volna.

Erdélyi bikavérrel búcsúzott kollégájától Lázár Zsolt. Ahogy azt az ótemplomiak lelkésze elmondta, az erdélyi bikavér nem száraz, hanem édes bor.      Reméljük, feledtetni fogja az elmúlt másfél év keserűségét az Csővárra távozó lelkésszel! Vannak igaz barátok, és igaz ellenségek, mondta Lázár Zsolt, de igazából nem is ezekkel van a baj, hanem a hamis barátokkal.

Elbúcsúzott Babák Mihály polgármester is, aki Szarvas Város kitűzőjét ajándékozta a távozó lelkésznek.

Örüljetek, csőváriak!

Vélemény, hozzászólás?

120304szulok

Anya, Apa, most jó voltam?

120305szotar

Ahogy én szeretem