ban/ben

Idén 139 sportember teljesítette a Kenumaratont

120807kenumaraton

120807kenumaratonA városi strandon gyülekeztek szombaton a XV. Kenumaraton résztvevői. Ennek egyik oka az volt, hogy a rendezvény kapcsolódott a II. Szarvasi Horgász és Halas Gasztronómiai Napokhoz, a másik indokot pedig az útvonal adta, miután a békésszentandrási Duzzasztóműnél építkezési munkálatok folynak, így a Hármas-Köröst és a szárazföldi szakaszokat ki kellett hagyni.

A Békésszentandrás irányába kijelölt 21 km-es pályaszakaszon nyomban megdőlt a pályacsúcs, ugyanis a profi 4-es kenu 1 óra 55 perc 44 másodperc alatt evezett a célba. Mint azt Bodnár István főszervezőtől megtudtuk, a szervezői stáb élén volt némi változás. Mivel Leczki István több, mint tíz év után idén nem vállalata az esemény szervezését, az olimpiai ötpróbákat lebonyolító csapat lett a rendező. A rajt és a cél helye a városi strandon lett kijelölve. Bodnár István arról is beszámolt, hogy a startig 43 kenu regisztráltatta magát 139 fővel, és elindult egy kajakos is. A résztvevők profi, amatőr és családi kategóriákban versenyeztek. A nagy meleg ellenére a 14 óráig minden egység teljesítette a távot. A kategória dobogós helyezettjei éremdíjazásban részesültek, a győztesek külön pólót kaptak. Valamennyi induló emlékpólót, ásványvizet és ebédet kapott.

Kategóriák legjobbjai. Amatőr 2-es (10 induló): 1. Balázs Tibor, Palotai János, 2. Reile Tamás, Kiszely Krisztián, 3. Hegyi László, Dombi Lőrinc. Amatőr 3-4-es (53): 1. Vékony László, Andrássy Ferenc, Zalán Tamás, Zalán Csaba, 2. Szvák Szilárd, Szvák Szabolcs, Szvák Attila, Hraskó Jenő, 3. Kohut Gábor, Altman Roland, Kiszely Zoltán, Varga Zsolt. Profi 2-es (10): 1. Faltasz Róbert, Ádám Dorka, 2. Kovács Zoltán, Bodnár Béla, 3. Védő Pál, Malik Zeeshan. Profi 4-es (28): 1. Iványi Zoltán, Koppányi László, Polgár Ferenc, Locskai Mihály, 2. Ambrus Balázs, Hipszki János, Sindel Imre, Bencsik Tamás, 3. Bobvos Márk, Kondacs Dávid, Kondacs Attila, Kondacs Mihály. Családi 2-es (4): 1. Krajcsi László, Török Attila, 2. Bárdics Péter, Bárdicsné dr. Buda Bernadett. Családi 3-as (18): 1. Radics Attila, ifj. Radics Attila, Müller Zsolt, 2. Papp Luca, Csekneczky Andrea, Papp Gábor, 3. Frankó Mihály, Frankó Máté, Frankó Luca. Család 4-es (16): 1. Teremi István, Lizon Loretta, Furár Mihály, Lizon Imre, 2. Molnár Mihály, Lelőcz István, Lelőcz Zoltán, Papp Zoltán, 3. Csomár Zoltán, Kovács Vivien, Csernus Olga, Szebedinszki Péter.

Különdíjasok. Legfiatalabb lány: Papp Luca 10 éves (Budapest); legfiatalabb fiú: Radics Attila 9 éves (Békésszentandrás); szépkorú hölgy: Szitó Zsuzsa (Szarvas); szépkorú férfi: Balogh László (Szarvas). Különdíjjal és oklevéllel köszöntötték a szervezők Leczki Istvánt, aki több mint 10 évig volt szervezője a szarvasi Kenumaratonnak.

A rendezvény támogatói: Szarvas Város Önkormányzata, Vajda Péter Művelődési Központ, Fisch Kft., Cipó Kft., dr. Dezső István.

Nyári Mihály

Tetszett a cikkünk?

Vélemény, hozzászólás?

120806csizma

Könnyek és pofonok

120805fiatalsag

Fiatalság bolondság