in , ,

Első szarvasi kuttyogatós

Kuttyogatás a Körösön
Kuttyogatás a Körösön

Kuttyogató versenyt hirdetett szombatra a Víz-Hal-Ember Közhasznú Alapítvány a Hármas-Körös komp feletti, akiknek mond valamit, az 55-ös folyamkilométerig tartó szakaszán. A kuttyogatás klasszikus csalizó módszer. A szokás felénk kimondottan a harcsázáshoz kötődik, amivel a harcsa figyelmét és kíváncsiságát kívánják felhívni a táplálkozásra, vagy -és itt megoszlanak a vélemények- elhanyagolt párkapcsolatának javítására.

A Magányos Kuttyogató vándorkupáért 23 csapat szállt csónakba. A név Csernák Zoltántól, becenevén a Magányos Kuttyogatótól származik. A “magányos” jelen esetben egyébként sem állná meg a helyét, mert két fő horgász, ill. egy fő szárazföldi segítő alkotott egy csapatot, akik reggel hattól foglalhattak pozíciót a fent említett Körös-szakaszon. Az idővel szerencséjük volt, bár horgászoknál a pecázásra alkalmas idő mindig vita tárgyát képezi. Mindenesetre a verseny csodálatos napsütésben és gyönyörű természeti környezetben zajlott. Családja nem kis vidámságára, jelen sorok írója is parasztbarnára sült bámészkodás közben.

A 23 nevező közül 19 az ország legváltozatosabb vidékeiről, legtávolabbi sarkaiból Mosonmagyaróvárról, Miskolcról, Szegedről, Szolnokról érkeztek. A maradék 4 csapat Szerbiából jött a jó szereplés reményében.

A verseny végén a dobogó a következőképpen nézett ki:

I. Helyezett: Madárlesők Team (Tapolca, Miskolczi Áron Imre és Szakonyi Gyula)

II. helyezett: Dobó-Takács (Magyarkanizsa-Vajdaság, Dobó Rudolf és Takács István)

III. helyezett: Norizi Team Hungary (Békéscsaba, Szpisják Norbert és Gyurkó Pál)

A “Magányos Kuttyogató vándorkupa” így egy évre a tapolcai Madárlesők Team-hez került.

Vélemény, hozzászólás?

Összevonják az óvodákat és a bölcsődét

Szerzői párbaj, avagy Huzella & Zalán