Connect with us

Oktatás

Búcsút intettek az iskolának a csabacsűdi diákok

Ballagás Csabacsűdön
Ballagás Csabacsűdön

Ballagási és tanévzáró ünnepséget tartottak ma délelőtt Csabacsűdön, az Örménykúttal közösen fenntartott Trefort Ágoston Általános Iskolában.

Ezúttal Pljesovszki Mihály (igazgatóhelyettes) osztálya köszönt el az alma matertől, melyben nyolc éven át koptatták a padokat. Az intézmény udvarán felsorakozott búcsúzó diákoknak a hetedik osztályosok tarisznyát, a negyedikesek pedig egy-egy szál virágot adtak át.

A tantermek bejárása után a diákok a művelődési házba mentek át, ahol elsőként Melis Erika, az iskola igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket. Ezúttal is elhangzott Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba című költeménye, amely szinte minden ballagási ünnepségen terítékre kerül. A rendezvény kedves színfoltja volt, amikor Melis Erika felolvasta a búcsúzó osztály egykori alsó tagozatos tanítóinak és felső tagozatos osztályfőnökeinek visszaemlékezéseit. Volt, akire azért emlékeznek szívesen, mert nagyon szorgalmas volt, akadt, aki úgy tudott nézni, hogy nem lehetett rá haragudni, egy diák pedig állítólag a beszéd mennyiségével igyekezett leplezni több mint ötéves lemaradását (ez a megjegyzés keltette a teremben a legnagyobb derültséget).

A ballagás egyben tanévzáró is volt, így a legkiválóbb diákoknak itt adták át az okleveleket és könyvjutalmakat.

Click to comment

You must be logged in to post a comment Login

Leave a Reply

Népszerű

Csabacsűd főutcája április 1-én (Fotó: Babák Zoltán) Csabacsűd főutcája április 1-én (Fotó: Babák Zoltán)

Virtuális turista: Vérszilvavirágzás Csabacsűdön

Virtuális turista

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Gilanné Radványi Rózsa: Célunk, hogy minél többen maradjanak otthon

Csabacsűd

Molnár József, Csabacsűd polgármestere (Fotó: Szarvasi Kábeltelevízió) Molnár József, Csabacsűd polgármestere (Fotó: Szarvasi Kábeltelevízió)

Megértést, összefogást, önfegyelmet kér mindenkitől Molnár József

Csabacsűd

Dankó Béla, Gazsó Péter és Molnár József (Fotó: Babák Zoltán) Dankó Béla, Gazsó Péter és Molnár József (Fotó: Babák Zoltán)

Átadták a csabacsűdi futballpálya felújított öltözőjét.

Sport

A rovatot támogatja:

Archívum

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect