Connect with us

Hírek

Úszótábor a Benkában

Úszótábor a Benkában

2013.június 24-től 28-ig tartotta a Benka Gyula Evangélikus Általános Iskola Kriska Zsuzsa és Zalán Csaba szervezésében a már hagyományosnak mondható úszótáborát. Az iskola nem csak a tanévben fordít nagy hangsúlyt a reménységek felkészítésére, a nyári szünetben is aktív és tartalmas programokkal fejlesztik diákjaikat. Öt napon keresztül az úszásé volt a főszerep, hisz napi kétszer másfél órányi differenciált edzésen vett részt a 36, az óvodástól a 8. osztályos gyermekig, de a szervezők gondoskodtak a kemény munka utáni élményekkel teli kikapcsolódásról is. A gyerekek a hét folyamán az uszoda vize mellett a Holt-Körös habjaiban is acélozták tudásukat. Interaktív foglalkozáson vehettek részt az élő vízben való úszás, majd a vízi mentés szabályairól. Az úszás mellett kipróbálhatták a vízilabdát, több csapatépítő játékot és a hét végén a Szarvast átszelő holtágon a kajakozás és a kenuzás gazdag élményében lehetett részük. Elmondhatjuk, hogy programokban és kemény munkában bővelkedő hetet zártak a Benkás úszók.

Babák Botond

Kiemelt

Fotó: Tessedik Sámuel Múzeum Fotó: Tessedik Sámuel Múzeum

Hogyan élelmezték a szarvasiak az erdélyi fejedelem seregét?

Szarvas

Fotó: Bencsik Antal Zsolt Fotó: Bencsik Antal Zsolt

Virtuális turista: felébredtek a Körösvölgyi Állatpark görög teknősei

Szarvas

Fotó: Hegedűs Éva Fotó: Hegedűs Éva

A mezőgazdaságban is több a megválaszolatlan kérdés a járvánnyal kapcsolatban

Mezőgazdaság

A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán) A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán)

Tájékoztató a szakrendelésekről – 2020. április 3.

Szarvas

A rovatot támogatja:

Archívum

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect