in ,

Csángó gyerekek vendégeskednek Békésszentandráson

Szenes János előadása a csángó táborban

A békésszentandrási Papp Dezső immár tizenharmadik alkalommal vállalta fel, hogy nyári tábort szervez moldvai csángó gyermekek számára. Neki és a támogatóknak köszönhetően 18 gyermek és 2 kísérő tanár (Dobos Rózsa és Gyurka Valentin) csaknem két hetet tölthet a Körös-parti nagyközségben.

A tábor fő helyszínéül az általános iskola kollégiuma szolgál. Ott jártunkkor, pénteken éppen Szenes János tanár tartott érdekes történelmi előadást.

– Az elmúlt évekhez hasonlóan most is Külsőrekecsinben élő csángó gyerekeket hívtunk meg – mondta Papp Dezső. Hozzátette: annak idején Domokos Pál Péter történész írásainak hatására döntött úgy, hogy kapcsolatba lép a csángókkal, akik Magyarországtól oly távol, sok száz éve őrzik a nyelvet és a hagyományokat.

Ami a csaknem kéthetes tábor programját illeti, abban a strandolástól kezdve a szőnyeggyárban tett látogatásig sok minden szerepelt. A gyerekek szép kézműves munkákat – karkötőket, tolltartókat – is készítettek.

A résztvevők között vannak olyanok, akik nem először jöttek a szentandrási táborba. A 17 éves Barkócz János például már ötödször van itt, s mint mondta, minden évben nagyon jól érezte magát. Benke Szimóna eddig három alkalommal vett részt a táborban, s leginkább a táncházas programok jelentettek számára nagy élményt. Polkonik Katalin viszont először jött. A hetedik osztályos kislánynak nagyon tetszett az, ahogyan a szentandrási asszonyok a szőnyegeket készítik.

A csángó tábor vasárnap zárul.

Gyurka Valentin, a gyerekek egyik kisérőtanára elmondta: odahaza, a mintegy 2400 lelket számláló csángó faluban, Külsőrekecsinben nagy hangsúlyt fektetnek a magyar hagyományok ápolására.

Vélemény, hozzászólás?

Túlélni minden áron

Civilek randevúja Csabacsűdön