in , , ,

Elgázosították a nézőket, a jegyző intézkedést ígért

Gáz a víz felett

Felháborodott nézők álldogáltak tegnap este a vízi színház környékén. Várták, hogy felszálljon a fojtogató köd. A szúnyoggyérítéssel megbízott cég ugyanis éppen az előadás előtti percekre időzítette a vérszívók elleni irtó hadjáratot.

A tejszerű köd hatására többen menekülőre fogták, egymás után csapódtak a kocsiajtók. Különösen a kisgyermekes családok gondolták úgy, hogy jobb lesz nem kockáztatni, s a fojtogató köd miatt inkább lemondtak arról, hogy élvezzék Márai Sándor irodalmi munkásságának gyümölcseit.

Végül negyedórás csúszással elkezdődött az est. A két színművész, Fehér Tímea és Bartus Gyula hangja szerencsére megmaradt, így az est a kezdeti bajok ellenére élvezhetővé vált.

A „ködösítéssel” kapcsolatban ma megkerestük dr. Melis Jánost, Szarvas jegyzőjét, akitől arra kértünk választ, mit tudnak tenni annak érdekében, hogy hasonló esetek ne forduljanak elő.

– Sajnos ez már nem az első alkalom, amikor a szúnyogirtás zavarja a színházlátogatókat. A mai napon kértem a gyérítéssel megbízott céget, hogy a jövőben legyenek tekintettel a színházlátogatókra, s a munkát ne közvetlenül az előadások kezdete előtt végezzék. Bízom benne, hogy ezt valóban be is tartják – mondta dr. Melis János.

Vélemény, hozzászólás?

6 arany, 3 ezüst – Nagy Noémi vidékbajnok lett

Márai Sándor írásai