in ,

Jobbik-vélemény közbiztonságról, városrehabilitációról

Gajdos Attila és Samu Tamás Gergő

Négy különböző témáról tartott sajtótájékoztatót csütörtökön délután Samu Tamás Gergő, a Jobbik Békés megyei elnöke, valamint Gajdos Attila, a párt szarvasi önkormányzati képviselője.

Samu Tamás Gergő elsőként az Eszék melletti Sarvas településsel történő kapcsolatfelvételről beszélt. Mint mondta, örömmel vették tudomásul, hogy Gajdos Attila képviselő ez irányú beadványára igent mondott a szarvasi képviselő-testület. A két település között tehát megkezdődhet a kapcsolatok építése.

A kommunizmus áldozatainak méltó elismerésével kapcsolatban Samu Tamás Gergő hangsúlyozta: szerették volna elérni, hogy ne csak megyei, hanem helyi szinten is kapják meg a nekik járó erkölcsi elismerést ezek az emberek. Gajdos Attila beadványát azonban elutasította a képviselő-testület.

A városközpont rehabilitációját célzó beruházással kapcsolatban Gajdos Attila elmondta: hadiállapot van a városban, sok beruházás zajlik egyszerre és csúszások vannak. Aláhúzta: mind az önkormányzatnak, mind a polgármesteri hivatalnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a beruházások üteme felgyorsuljon. Kitért arra is, hogy a Kossuth utcai üzletek egy része a forgalom visszaesése miatt már bezárt.

Gajdos Attila érintette a közbiztonság kérdéskörét is. Mint mondta, ő volt az egyetlen, aki az augusztus 15-i képviselő-testületi ülésen nem fogadta el a Szarvasi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolóját. Tette ezt azért, mert megítélése szerint Szarvas kezd élhetetlenné válni a folyamatos betörések, lopások, utcai zaklatások és a cigánybűnözés miatt. Mint mondta, amíg a képviselők csak megfogalmazzák a kritikákat, de elfogadják a rendőrség beszámolóját, addig nem lehet változást elérni.

Vélemény, hozzászólás?

Miért vágják ki a fákat a Deák Ferenc utcán?

A török-kori palánkvárban kutakodnak