Menu
in ,

Békésszentandráson megkezdődött a „Szőnyegszövés éve”

Hévízi Róbert

Jövőre lesz 95 esztendeje annak, hogy Békésszentandráson az Erdélyből idetelepült Farkas-házaspárnak köszönhetően megkezdődött a szőnyegszövés. A közelgő évfordulóra tekintettel a Körös Művelődési Ház és a Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület meghirdette a „Szőnyegszövés évét”.

A programsorozat nyitányaként a napokban Hévízi Róbert, az egyesület elnöke előadást tartott a szőnyegszövés történetéről a művelődési házban. Ebből többek között az is kiderült, hogy az iparszerű szőnyegkészítés az 1919-es indulás után öt évvel, 1924-ben kezdődött meg Békésszentandráson.

Hévízi Róbert lapunknak elmondta: az elkövetkező év során több, a szőnyegszövéshez kapcsolódó programot is szerveznek.

– Könyvbemutató keretében ismerheti meg a lakosság a békésszentandrási szőnyegszövők által használt szakszavakat összefoglaló kiadványt. Az iskola „U” alakú épületében, amely eredetileg szövőüzemnek épült, szőnyegmúzeumot szeretnénk berendezni. Áprilisban fotókiállítást tervezünk a szőnyegszövés történetéről. Több előadás is lesz a témában, s tervezzük, hogy emléktáblát helyezünk el az egykori szövőüzem falán – sorolta a részleteket Hévízi Róbert, a Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület elnöke.

Ami a leendő szőnyegmúzeumot illeti, ehhez már sok anyagot összegyűjtött az egyesület. Szövőszékek, szőnyegek, fotók várnak arra, hogy megmutassák őket a szélesebb közönségnek.

– Kezdeményezni szeretnénk, hogy a békésszentandrási szőnyeg kerüljön be a hungarikumok közé. Ezt egyebek mellett az is indokolná, hogy 1937-ben Klein Ödön, az üzem akkori bérlője létesített egy fonodai részleget, melyben a helyi gazdáktól vásárolt gyapjúból készítették a szőnyeg alapanyagául szolgáló fonalat. A budapesti Operaházat díszítő hatalmas szőnyeget még ilyen fonálból készítették a békésszentandrási asszonyok – mondta Hévízi Róbert.

Leave a Reply

Exit mobile version