in , ,

Vajdások a Pályaválasztási vásáron

Vajdások a pályaválasztási vásáron

A Békés Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja 2013. október 10-11-én Pályaválasztási vásárt szervezett “…LEGYEN ÁLTALAD TÖBB A VILÁG…” címmel Békéscsabán a Városi Sportcsarnokban.

A rendezvény keretén belül a Vásár első napján 2013. október 10-én Szakmai fórumot szerveztek az intézmények képviselői számára.

A megye közoktatási intézményei látványosan, interaktív módon mutatták be iskoláik jellegzetességeit. Sok intézmény új ötletekkel színesítette megjelenését, így nagyobb körben keltette fel az érdeklődők figyelmét.

A két nap alatt a pályaválasztás előtt álló fiatalok nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal keresték fel a standokat, hisz a pályaválasztás életük meghatározó momentuma, nem mindegy, hogyan döntenek.

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium is képviseltette magát mindkét nap. Örömmel tapasztaltuk, hogy nagy az érdeklődés az iskolánk által kínált emelt szintű angol, német, matematika, biológia, informatika és magyar-történelem képzések iránt.

A megye több településéről keresték fel kiállítótermünket, ahol az iskolát képviselő diákok szívesen tájékoztatták diáktársaikat a nálunk folyó képzésekről. Sőt, tanulóink megmutatták az érdeklődőknek a muzeális értékű fizikai szemléltető eszközeinket is.

De nemcsak a 8. osztályos tanulók kaphattak hasznos felvilágosítást, hanem az érettségi előtt álló középiskolások is. Több tudományegyetem, főiskola kínálta képzéseiket, csábította a fiatalokat színesebbnél színesebb lehetőségekkel.

A döntés előtt álló diákoknak nincs könnyű dolguk, nagyon fontos, hogy mindenki a neki legmegfelelőbb képzési formát válassza, hisz egy jól kiválasztott iskola megalapozhatja diákjaink jövőjét.

Reméljük, hogy sok érdeklődő diák dönt úgy, hogy szeptembertől tanulmányait a szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban kezdi meg.

Mindenkit szeretettel várunk ☺

Mészáros Tünde igazgató helyettes

Ötven köbméternyi lomtól szabadultak meg a csabacsűdiek

Hungarian Open: 3 arany és 1 bronz