in ,

Mindenszentek: virágözön a szarvasi piacon

Közeledik Mindenszentek és halottak napja. A temetőkben egyre nagyobb a forgalom, sokan takarítják, sőt már virágosítják is szeretteik sírját. A piac ezen a héten minden nap nyitva tart, virágot bármelyik napon lehet vásárolni. Vasárnap mi is körülnéztünk. Árusokat és vásárlókat kérdeztünk az idei virágfelhozatalról és az árakról.

– Az apró virágú fehér krizantém fogy a legjobban. Talán azért, mert ez a tisztaságot, az érintetlenséget is jelképezi, s nagyon sokáig nem fonnyad el. Ha most viszik ki a temetőbe, még halottak napján is szép lesz – mondta Jurák Jánosné, aki a krizantémok mellett rengeteg őszirózsát is kihozott a piacra. Mint mondta, az árakat a tavalyihoz képest sikerült egy kicsit feljebb tornázni, de ennek az az oka, hogy tavasszal, a márciusi hidegben a virágok mintegy 15-20 százaléka lefagyott, újra kellett telepíteni.

Az őszirózsák csokorját 250-400 forintért kínálják a piacon, attól függően, hogy hány szálat kötöttek egy csokorba. A krizantém drágább, de ez mindig is így volt. A felhozatal óriási, van miből válogatni.

Ami a koszorúkat illeti, azok ára igen széles skálán mozog: a műanyag olcsóbb (3-400 forint), a selyemvirágból, tobozból, fenyőágból készült viszont már drágább. Hatszáztól a 3-4 ezer forintosig bőséges a választék. Több árus is elmondta, hogy a koszorúalapokat ők a tavalyinál lényegesen drágábban tudták csak beszerezni, de ezt az árakban nem érvényesítik, mert akkor elveszítenék vevőiket.

Beszélgettünk egy győri házaspárral is, akik elmondták: náluk, az ottani piacon Mindenszentek előtt lényegesen drágábban adják a virágokat. Szerintük a szarvasi piacon alacsonyak az árak.

Vélemény, hozzászólás?

Szorgos hangyák az Arborétumban

Az első perc