Menu
in , , , ,

Füstbe ment kéményseprések – mit tegyünk, hogy biztonságban legyünk?

A Békés Megyei Tüzeléstechnikai Kft. illetékességi területén idén három kéménytűz volt: egy Békésszentandráson, egy Szarvason, egy pedig Kondoroson. Békésszentandráson ezen kívül egy enyhe fokú szén-monoxid mérgezés is történt. A fűtés tehát veszélyes üzem. Erre szerette volna felhívni a figyelmet a Békés Megyei Tűzmegelőzési Bizottság a napokban Szarvason megtartott lakossági fórumon. A rendezvényre azonban az előadókon és a sajtó képviselőin kívül senki nem jött el. Az alábbiakban összegezzük azokat az információkat, melyekkel fontos tisztában lennünk ahhoz, hogy biztonságosan üzemeltethessük lakásunkban a tüzelőberendezéseket.

– Sajnos a kéményseprők nem minden házba tudnak bejutni, ezért a lakott ingatlanoknak csak mintegy 85 százalékánál tudták elvégezni a seprést – mondta Rákóczi Ferenc, a Békés Megyei Tüzeléstechnikai Kft. igazgatója. Hozzátette: az utóbbi két évben felgyorsultak a jogszabályi változások. Ma már használatban lévőnek minősül minden olyan kémény, amelyhez tüzelőkészülék van csatlakoztatva. Korábban, ha a tulajdonos úgy nyilatkozott, hogy az adott készüléket (például a beépített csempekályhát) nem használja, akkor nem kellett utána fizetnie. Ma már erre nincs mód. Azokat a kéményeket, amelyekhez szilárd tüzelésű készüléket csatlakoztattak, évente kétszer kell tisztíttatni, a gázkészülékek esetében évente egy tisztítás elegendő. Kötelező közszolgáltatásról van szó, a kéményseprőt tehát be kell engedni, a díjat ki kell fizetni.

Gombkötő Zoltán, az idén januárban létrehozott Békés Megyei Tűzmegelőzési Bizottság titkára (a bizottságban egyébként a tüzeléstechnikai kft. mellett mintegy húsz különféle hatóság illetve szervezet vesz részt) felhívta a figyelmet arra is, hogy tűzvédelmi szempontból nagyon fontos odafigyelni a nyílászárókra. Ha ugyanis nagyon jól zárnak az ajtók, ablakok, akkor nincs megfelelő levegő-csere, ami veszélyes lehet. Hasonlóan veszélyes a páraelszívó felszerelése is, ezért a nyílászárók cseréjénél és páraelszívó felszerelése előtt érdemes tanácsot kérni a gázszolgáltatótól.

Szintén fontos, hogy elvégeztessük a gázkészülékek műszaki felülvizsgálatát. A füstérzelők felszerelése életet menthet, azonban nem érdemes 2-3 ezer forintos készüléket vásárolni, mert az nem biztos, hogy megfelelő minőségű. Inkább szánjunk rá 10 ezer forintot, de vegyünk jó készüléket, kérjük kis szakember tanácsát!

Leave a Reply

Exit mobile version