in ,

Gazdikereső: feketén-fehéren

Bodza gazdát keres

Érdekes az emberek hozzáállása a fekete kutyákhoz, nincs rá reális magyarázat, hogy ők miért kellenek kevésbé, mint tarka társaik, hiszen szeretni, kedveskedni ugyanúgy tudnak… Mivel kevesebb eséllyel indulnak a nagy gazdikereső “versenyben”, most közülük mutatunk be néhányat.

Csipet valószínűleg mudi, vagy mudi keverék. Nagyon félénk volt, de már kezd feloldódni. 4 év körüli kan, élénk, mászni nagyon szeret, és apró tappancsai lehetetlen párkányokon is elférnek. Csipet már túlesett az ivartalanításon, de egy percig sem zavarta az új helyzet.

Szakállnak volt gazdája, de így, kicsit öregecskén, őszülő pofijával már nem kellett neki. Ő pedig nem érti, miért kellett hosszú közös évek után idekerülnie.

Wolf édes, bújós fiatal csajszi, pórázon egészen szépen sétál. Csak most ismerkedik a simogatással, de nagyon tetszik neki. A farkas-külsejű energiabombának elképesztő mozgásigénye van, persze ezt könnyű lenne kordában tartani, ha kertben, szabadon élhetne. Kedves, szeretetéhes és nagyon szép. Mi kell még?

Vakarcs új lakó a telepen, az állomásnál kóborolt sokáig. Pórázon kifejezetten ügyesen sétál. Talán egyszer volt valaki, aki megtanította erre…Vakarcs szemmel láthatóan szenved a bezártságtól. Ha egyszer egy héten sétálni visszük, mindig felcsillan a remény a szemében, talán most már elmehet a telepről. Reméljük, hamarosan tényleg megtörténik az, amire annyira vágyik.

Blacky hosszú ideig ki sem mert jönni a kennel sarkából, csak apatikusan nézett maga elé. Mostanra elértük, hogy kijön, ha jutalomfalattal kínáljuk és már a simogatással is ismerkedik. Nagyon szép kiskutya, érthetetlen hogy még mindig itt van.

Polly Blacky kenneltársa, kissé félénk, de nagyon bájos kutyus, aki hűséges társa lehetne akár egy idős gazdának is. Nem zajong, nem rombol, nem rohangál, csak arra vágyna, hogy egy szerető gazdi lábánál feküdjön, aki néha megsimogatja a fejét.

Bodza viszonylag új lakó. Félénk, de nagyon kedves kutyus, akit kicsit elnyomnak kenneltársai. A kistermetű szépség nem tudjuk hol és merre élt eddig, de reméljük, ez a jelenlegi helyzetet hamarosan már csak egy rossz emlék lesz az életében.

És ráadásnak két világos színű szépség.

Terry, a már korábban bemutatott spániel-beagle kölykök pótszülője. A kicsik és ő egy időben kerültek be, és azóta Terry óvja és pátyolgatja az Árnyék-tesókat. Nagyon félénk- hogy miért, azt csak sejtjük- de örömteli látni, hogy egyre inkább leküzdi emberekkel szembeni előítéleteit. Már elfogadja a jutalomfalatot, engedi a simogatást, és már-már játékra is kapható.

Apollót a “gazdái” leadták a gyepmesteri telepre, mert “létszámfölötti” volt, bármit is jelentsen ez… Állítólag nem jön ki a többi kutyával, erre semmilyen bizonyítékunk nincs, az ellenkezőjére annál több. Apolló ugyanis olyan királyi nyugalommal sétál a sok kutya között, mint aki egész életében ezt csinálta. Pórázon kifejezetten angyali. Kuvasz-kau mix, ami meglátszik a méretén és a jellemén egyaránt, ugyanakkor elég gyorsan sikerült engedélyt kapni a fejvakargatásra… Annak ajánljuk, aki ismeri a fajtát, szereti az igazi kihívásokat, és nagy, őriznivaló kerttel rendelkezik. Nyilvánvalóan van önálló akarata, de ettől még nem agresszív. Apolló egy olyan családot keres, amelynek szeretett társa, és egy olyan udvart, aminek igazi királya lehetne…

Érdeklődni lehet:

Szarvas Kóbor és Elveszett Kutyáiért Állatvédő Egyesület

Dr. Kozák Réka 30/323-5474

Bővebb információ és még több gazdikereső kutya: https://www.facebook.com/szarvas.dogs?fref=ts

Vélemény, hozzászólás?

Megjelent Szenes János monodrámája

A magyar atom Szarvason