in , , ,

Sítáboroztak a vajdások

Az idei sítáborba január 17-én, pénteken reggel indultunk az iskola elől jól megrakott csomagokkal, hogy majd 10 óra alatt érjük el ausztriai úticélunkat, Villachot. Másnap reggel ismét a buszon ültünk, az irány ezúttal Arnoldstein volt, ahol – bár nem mindegyik pálya volt tökéletes az idő miatt – három, élményekkel teli napot síelhettünk. Negyedik napunkon az olasz Tarvisióban, az osztrák és szlovén határ mellett tesztelhettük már megszerzett tudásunkat. Esténként mindenki megtalálta a neki megfelelő elfoglaltságot. Volt aki filmet nézett, kártyázott, de előkerültek a társasjátékok is, és persze olyanok is akadtak, aki szimplán csak beszélgetni szerettek volna.

Ezúton is köszönjük a szervezést Peti bácsinak és Attila bácsinak, hiszen csodálatos élményekkel térhettünk haza 22-én, szerdán.

Mester Zsófi 8.J

Alap- és mesterfokon is képeznek majd vízgazdálkodási szakembereket Szarvason

Csabacsűd 655 millió forintból gazdálkodhat