in , ,

Örökös Ökoiskola lett a Vajda

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által kiírt pályázaton a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium elnyerte az Örökös Ökoiskola címet. Ezt a címet azon iskolák kaphatják meg, akik legalább három alkalommal nyerték el az ökoiskola címet.

A sikeres pályázathoz sok kritériumnak kell megfelelni és minden tanévben feladattervet kell készíteni az iskola éves munkatervének részeként.

De mit is jelent az ökoiskola? Az „öko” előtag arra utal, hogy minden tevékenységünket olyan módon végezzük, hogy közben a lehető legnagyobb mértékig megpróbáljuk tiszteletben tartani az élővilág érdekeit és megpróbálunk minél kisebb károsodást okozni a környezetünkben.

Az ökoiskolák tehát olyan iskolák, melyek a fent leírt elvek alapján igyekeznek működni.

Fontos cél a környezettudatos életvitel kialakítása, és az, hogy a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiájának elvei ne csak a tanításban érvényesüljenek, hanem az iskolai élet sok területén: az iskola működtetése terén éppúgy, mint a gyerekek étkeztetése vagy a táborok szervezése során.

2014. január 25-én szakmai programmal kiegészített ünnepség keretén belül vehettük át az ökoiskolai címről szóló oklevelet a Pedagógiai Könyvtár és Múzeum dísztermében. Ezt az elmúlt évben 40 iskola nyerte el. Az okleveleket Thaisz Miklós, az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkárságának főosztályvezetője adta át. Az államtitkárság képviselőjének köszöntő szavai után Dr. Dobszay Ambrus a Tartalomfejlesztési és Módszertani Központ igazgatója mondott beszédet, szerinte „Az ökoiskolák kiváló iskolák!”

Szarvas ismét a biciklisek barátjának bizonyult

Közmeghallgatás Szentandráson, egyetlen felszólalóval