in , , ,

MÉRLEG: Rekord nyereséggel zárta a tavalyi évet a Szarvasi Agrár Zrt.

Szitó Imre, a Szarvasi Agrár Zrt. vezérigazgatója

Az utóbbi tíz esztendő legsikeresebb évét zárta tavaly a Szarvasi Agrár Zrt. A részletekről Szitó Imre vezérigazgatót kérdeztük.

– Januárban a szarvasi önkormányzat vezetői a korábbi évekhez hasonlóan ismét a legnagyobb adófizetők között köszönthették Önöket. Úgy vélem, joggal lehetnek büszkék arra, hogy évek óta benne vannak a TOP-20-ban az adófizetők listáján.

– Valóban sokat tettünk azért, hogy eredményeink évről-évre jobbak legyenek, így a település kasszájába is komoly összegeket tudunk befizetni. Büszkék vagyunk arra, hogy hozzájárulhatunk a város működésének biztosításához. Szeretném hangsúlyozni, hogy a Szarvasi Agrár Zrt. által az állami és önkormányzati kasszába különböző címen befizetett összegek meghaladják a döntően uniós forrásból kapott támogatásokat. Ez utóbbi összeg nem tartalmazza a beruházási támogatásokat. Cégünk 2013-ban több mint 450 millió forinttal járult hozzá az ország GDP-jéhez.

– Nézzük a konkrét számokat. Mekkora volt a tavalyi árbevételük és milyen nyereséget könyvelhettek el?

– Adózás előtti eredményünk meghaladja a 325 millió forintot, ami mintegy 5-6 százalékkal magasabb az előző évinél. Ez köszönhető egyebek mellett annak, hogy a növénytermesztés terén tovább javult a technológiai fegyelem, még precízebben gazdálkodtunk. Ugyanakkor csökkentette a nyereségünket, hogy a tavasz rendkívül csapadékos volt, nyáron pedig sivatagi aszállyal kellett szembenéznünk, ráadásul a felvásárlási árak is mérsékeltek maradtak. Ami az árbevételt illeti, elmaradt a tervezettől: 2,1 milliárd helyett 1,9 milliárdot sikerült elérnünk. Ennek oka a kereskedelemi tevékenységünk stagnálása, valamint az, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a növénytermesztésben a tervezettnél 15 százalékkal kevesebb lett a termés. Kedvezően hatott viszont az árbevételünkre és a nyereségünkre az állattenyésztésen belüli tejfelvásárlási árak jelentős növekedése. Szintén pozitív eredmény, hogy a tönkölybúzaliszt és a rizsliszt értékesítéséhez sikerült megállapodnunk egy multinacionális élelmiszerkereskedelmi lánccal, és egy másik, velünk évek óta együttműködő multicéggel is kereskedelmi szerződést kötöttünk. Pénzügyi mérlegünket javította, hogy 2013-ban átváltottuk a régi beruházási hiteleinket a növekedési hitelprogram keretén belül egy kedvezőbb hitelkonstrukcióra, így kamatköltségeink jelentősen csökkentek.

– Milyen beruházásokat valósítottak meg az elmúlt esztendő során?

– December végén fejeztük be a cég eddigi legnagyobb beruházási programját, amely öntözési beruházásra irányult. Az 550 milliós fejlesztésnek köszönhetően most már összesen 2000 hektárt tudunk öntözni nyolc linear típusú berendezés segítségével. A fejlesztés a magyar állam tulajdonában lévő, a cég által bérelt területeken valósult meg. A beruházás döntő részét a föld termőképességét javító meliorációs munkálatok tették ki. A fejlesztés költségének több mint 50 százalékát önerőből biztosítottuk, a többi vissza nem térítendő támogatás.

– Mennyien dolgoznak jelenleg a Szarvasi Agrár Zrt.-nél?

– Összesen 115 embernek adunk munkát. Jól összekovácsolódott, szakmailag jól felkészült csapatról van szó, ami döntően hozzájárul eredményeinkhez. Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk dolgozóinkat megbecsülni. A tavalyi évben az alapbérekre 338 millió forintot fordítottunk, emellett 39 millió forintot biztosítottunk a béren kívüli juttatásokra. Rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy 2013. elején bevezettünk egy olyan támogatási rendszert, amellyel alkalmazottaink családalapítását anyagilag is segítjük. Dolgozóinkat házasságkötésük esetén nettó 100 ezer forinttal támogatjuk, ugyanennyit kapnak akkor is, ha gyermekük születik. Az elmúlt évben négy alkalmazottunk házasságkötéséhez, és két dolgozónk gyermekének születéséhez tudtunk ilyen módon anyagilag hozzájárulni.

– Milyen terveik vannak a 2014-es esztendőre vonatkozóan?

– Merész terveink vannak, nyereségnövekedést szeretnénk elérni, megcéloztuk a 400 millió forintos nyereséget. A Növekedési Hitelprogram 2. ütemének segítségével a növénytermesztés és az állattenyésztés eszközrendszerét érintő beruházásokat kívánunk megvalósítani. Elsősorban a tartástechnológiát és a takarmányozás-techonológiát szeretnénk korszerűsíteni. Emellett egy élelmiszeripari program keretében liszttöltő-csomagoló automata gépsor beszerzését is tervezzük. A fejlesztések összértéke nettó 380 millió forint, ehhez pályázatot nyújtottunk be, jelenleg az irányító hatóság döntésére várunk.

Van még egy fontos beruházásunk, amit teljes mértékben önerőből valósítunk meg. A csabacsűdi (nagyrátai) telephelyünkön található, Ybl Miklós által tervezett, 1867-ben épült magtár igen rossz állapotban van. A jobb oldali épületszárny alapja megsüllyedt, a tető is teljes felújításra szorul. A munkálatokat, melyekre mintegy 35 millió forintot fordítunk, a napokban megkezdtük. Szeretnénk ezt az épületet megmenteni az utókor számára.

A részvénytársaság a 2014-es gazdasági év kilátásait mérlegelve úgy ítéli meg, hogy a gazdálkodási körülmények javuló tendenciát mutatnak, a hazai és uniós források biztosítottak, a pénzügyi és gazdálkodási fegyelem kiegyensúlyozott, a szilárd tulajdonosi háttér megfelelő alapul szolgál kitűzött céljaink eléréséhez.

A Szarvasi Mozzarella Kft pályázatot hirdet raktáros-gépkocsivezető munkakör betöltésére

Kiosztották a szarvasi Oscart