in ,

Békésszentandrás beiktatásának évfordulójára emlékeztek

Békésszentandrás beiktatásának 684. évfordulója alkalmából megemlékezést tartottak csütörtökön délután a Jubileumi Emlékháznál. A rendezvényen szokatlanul kevesen vettek részt.

A jelenlévőket Sinka Imre, a település polgármestere köszöntötte, majd Nemcsényi Zsolt önkormányzati képviselő lépett a mikrofonhoz. Ő ezúttal rendhagyó szerepre vállalkozott, József Attila: A Dunánál című költeményét szavalta el.

A település megalapításának időszakát Hévízi Róbert, a rendezvényt szervező Békéssy János Helytörténeti és Hagyományőrző Egyesület elnöke elevenítette fel. Röviden áttekintette Békésszentandrás történelmének jelentősebb állomásait, majd leszögezte: az itt élő emberek minden időszakban megtalálták azokat a lehetőségeket, amelyekkel biztosítani tudták a település jövőjét, fejlődését.

Vélemény, hozzászólás?

A látogatóközpont Húsvét hétfőn is várja a természetbarátokat

Szarvasi és szentandrási diákok is remekeltek a katasztrófavédelmi versenyen