in , ,

Családi sportnap a bölcsődében

Hagyományosan, sokadik alkalommal rendeztük meg 2014. május 23-a péntek délutánján a családokkal közös sportnapunkat. Vártuk a jelenleg bölcsődébe járó gyerekeket és a leendő bölcsődéseket is családjukkal együtt.

Fontos szempont volt a játékok összeállítása során, hogy érdekesek, izgalmasak, mókásak legyenek, valamint fejlődhessen a gyerekek mozgásügyessége-, összerendezettsége, gyorsasága. Közös bemelegítő tornával kezdtünk, amely az izmokat előkészítette és megadta az alaphangulatot. Mászhattak alagútban, célba dobást gyakorolhattak babzsákkal hulla-hopp karikába, versenyezhettek ugráló Pónin. Népszerű és kedvelt tevékenységük a hétköznapokban a kismotorozás, amelyből gyorsasági futamot rendeztünk. Kötélhúzásban jeleskedhettek gyerekek, felnőttek csapatai. Egyéni versengéssel döntötték el ki a leggyorsabb a „Hátamon a zsákom” játékban, ahol a szülők ölben, nyakukban, a háton cipelve vitték a gyerekeket. Labdát guríthattak kijelölt pályán bóját megkerülve. Nehéz ebben az életkorban megvalósítani ezt a mozgásformát, mert a bölcsődés gyerekek mozgás összerendezettség nagyon kezdeti szintjén állnak. A legjobban élvezték, és a legelmélyültebben játszották a zsinórtekerést papírhengerre. Minden versenyjáték után kis érmeket kaptak a gyerekek a nyakukba a rengeteg biztatás és szóbeli dicséret mellé. A játék végén pihenésképpen és jutalomból nagy falatozást rendeztünk. Csak egészséges ropogtatni valót, csemegét találtak az asztalon: karalábét, sárgarépát, körtét, banánt, szőlőt és sok-sok kancsó limonádét, hiszen szükség volt a folyadék utánpótlásra is. A gyerekek – szülők örömmel, tevékenyen vettek részt a versengésben, mindenki gyarapodott sikerélményekben, eredményekben.

Az időjárás nagyon kedvező volt. Programunkat délután az udvarunk árnyékos részében a legkellemesebb körülmények között tudtuk megszervezni. A legfontosabb célunk maradéktalanul megvalósult: örömteli alkalmat biztosítottunk a szabadidő hasznos eltöltésére, a kikapcsolódásra.

Az „Aprók kertje” Bölcsőde dolgozói

Jól fogyott a palacsinta a gyermeknapon

Lassan összeáll a kép a szarvasi várról