in , ,

Szarvasi foci: padlóra küldték a tavalyi bajnokot

Furár Róbert gólja

A megyei első osztály bajnokát, a Murvai Dávid csapatkapitány vezette Szabadkígyósi SZSC-t fogadta tegnap otthonában a Szarvasi FC.

Megilletődésről szó sem volt. A hazaiak az első percektől kezdve megpróbálták rákényszeríteni a vendégekre játékukat, aminek hamar meg is lett az eredménye. Az 5. percben Janurik Attila jól tartotta meg a labdát a bal szélen, már a tizenhatoson belül, pontos labdát tudott adni a Középen érkező Moldván Krisztiánnak, aki hat méterről belőtte. A 20. percben Szappanos Kristóf folytathatta volna a gólgyártást. Meglépett őrzői közül, de az utolsó pillanatban az egyik védő még hátulról bele tudott pöckölni a labdába. Nyolc percre rá Szikora Milán lőtte közelről a kapusba. Félő volt, hogy a kihagyott helyzetek megbosszulják magukat a tavalyi bajnok ellen, de a 35. percben egy szögletből Furár Róbert fejelt a keresztbe le, a kapu bal alsó sarkába. A kapusnak nem volt vele más feladata, csak nézni.

A 38. perc környékén a vendégek is eljutottak a kapuig, és bemelegítették Kiri Mihályt. Először csak egy kényelmeset a kezébe, de a második érdembeni kapura lövésnél nyújtózkodnia kellett a szarvasi kapusnak.

A 40. percben Moldván jól vette észre a száguldó Furárt, és adott jó labdát neki. Csatárunknak el kellett húznia a kapus mellett, hogy kis szögből a kapuba tudja lőni.

A félidőre 3–0-ás hazai vezetéssel mentek pihenni a csapatok. Szerencsére a második félidőben folytatódtak a szarvasi gólok. A 79. percben Zsíros Péter, négy perccel a lefújás előtt pedig Moldván volt eredményes, így 5–0-ra nyert a Szarvas.

A forduló mérkőzései érdekesen fejeződtek be. Egy 0–0-ás döntetlen mellett 8–0, 0–4, 0–4, 4–0, 5–0 eredmények születtek. Egy mérkőzésen tudott mindkét csapat az ellenfél hálójába találni (2–1), igaz még egy mérkőzést ma játszanak le.

Szarvasi FC – Szabadkígyósi SZSC 5–0 (3–0)

Szarvas, 300 néző. V.: Telek.

Szarvas: Kiri Mihály – Szappanos Kristóf (89’ Enabulele Stanley Esemuede), Zima Dániel, Moldván Krisztián, Filyó Tamás, Furár Róbert (89’ Bogdán Péter), Kukovecz Dániel, Szikora Milán, Zsíros Péter, Janurik Attila (72’ Bakos Krisztián), Darida Norbert.

Cserék: Sinka Attila

Kispad: Rétes Pál vezetőedző, Závoda Gábor edző, Rohony Gábor technikai vezető, Pribelszki Pál gyúró, Klimaj Zoltán

Szabadkígyós: Farkas Zs. – Farkas F., Murvai, Futaki, Farkas V. (Tóth A.), Gazsó (Vandlik), Ekker A., Ekker G. (Frankó), Ferenczi, Szegfű, Juhász. Játékos-edző: Ekker Attila.

Gólszerző: Moldván Krisztián(5’ és 80’), Furár (35’ és 38’), Zsiros (78’)

Az ifi 6–0-ra nyert Seres Viktor 3, Németh Gergő 2 és Bankó István góljával.

Vélemény, hozzászólás?

Kóstoló a Békekenyérből

Podani Milán a dobogó legfelső fokán