in , ,

Rekord: egy nap alatt lejött az éves csapadékmennyiség 10 százaléka

Ezen a nyáron lassan olyanok lettünk, mint az angolok, állandóan az időjárásról beszéltünk. Ezen a hétvégén szintén kifogyhatatlan témát adott a szeszélyes idő. A Facebookon egyre több kép gyűlik össze, hogy mekkora tavak állnak a városban, és sokan felteszik a kérdést, minek köszönhető ez. Feltehetnék a szentandrásiak is, mert onnan is soha nem látott hömpölygő vízmennyiségről számoltak be, ahogy a csapadékvíz a Körösbe ömlik a Szentesi út elején.

Magyarországon az éves csapadékmennyiség az Országos Meteorológiai Szolgálat mérései szerint 500-750 mm. Az Arborétumban egy korábbi rendezvényen elhangzott, hogy Szarvas térségében is inkább a 800 mm, de inkább az alatti mennyiség a jellemző.

Ehhez képest az utóbbi egy hétben 115 mm eső esett, ebből 73 az utóbbi 24 órában, amiből déltől 31 jött le.

Nem fiatal mezőgazdászt megkérdezve elmondta, ő sem látott ilyen esőt évtizedek óta, mint ami ez alatt az egy hét alatt, főleg a mai nap leesett. De még csak mezőgazdásznak sem kell lenni, hogy lássuk, milyen extrém mennyiségű eső esett hirtelenjében. Elég az, hogy valaki rendszeresen járjon Kecskemét felé a 44-esen. Ők sem emlékeznek arra, hogy egy tó akadályozta volna a kunszenti vasúti híd alatt az átjutást.

Egészen biztosan vannak a városrehab kapcsán elszabott dolgok. Ez az eső jó volt arra, hogy megmutassa, legalább a csapadékelvezetéssel kapcsolatban mit kell kijavítani, ill. tökéletesen alkalmas, ám kevésbé etikus politikai tőke kovácsolására. Ehhez viszont kár lenne az országos bulvársajtót hívni segítségül, amiből – hacsak nem a katasztrófaturizmusra szeretnénk városmarketinget építeni – nem tudunk jól kijönni.

A képet egy szarvasi olvasó küldte be.

Vélemény, hozzászólás?

Lógott az eső lába, de tömegek látogattak ki a főnapra

Korda György megküzdött az időjárással és nyert: soha ennyi nézővel nem zárultak még a Szilvanapok