Menu
in , ,

Kóstolóval egybekötött gombászkodás

Pénteken még kétséges volt, meg tudják-e tartani a Körösvölgyi Látogatóközpont szezonzáró eseményét, a szokásos gombásztúrát, vagy elmossa az eső. Mindenki szerencséjére az égiek kegyesek voltak. Szombat reggelre a felhők elvonultak, a Nap sugarai egyre erősebben tudták áttörni a talajmenti páraréteget, ideális körülményt teremtve ezzel a sétára. Ezt kihasználandó, folyamatosan érkeztek is a vállalkozó kedvűek.

– Az Anna-liget nagyon gazdag termést szokott nekünk hozni – biztatta érkezőket Gergely Attiláné Mariann szombaton reggel. – Reméljük, az idén is így lesz, a sok eső és az elmúlt időszak magas hőmérséklete megtette a hatását és gazdag kínálatot fognak találni az Anna-ligetben.

A szombati túrának nem az volt a célja, hogy étkezési mennyiségű gombát találjanak a látogatók, hanem az, hogy minél többfélét ismerjenek meg, majd Gaál Sándor segítségével meg tudták határozni, ill. megtanulni, melyik az ehető, melyik nem. A mintegy másfél órás túráról visszaérkezve kiterítette a zsákmányát a gumicsizmás társaság, hogy a gombaszakértővel közösen állapítsák meg, emberi fogyasztásra alkalmasak-e a begyűjtött fajták.

A gombászkodás után a látogatóknak lehetőségük volt belekóstolni a nemzeti park saját védjegyével ellátott termékekbe. Ezekből jelenleg kilenc van. Közülük szalámit, sajtokat és mézféléket lehetett megízlelni. Utóbbiak között olyan különlegességekről, mint a ligeti zsályáról, vagy a sziki sóvirágról gyűjtött méz is a vendégek elé került, ill. a bevállalósabbak kaphattak egy kanálnyi harmatmézet is.

Leave a Reply

Exit mobile version