Menu
in , ,

Túl nagy előnyt adtak ellenfelüknek a csűdi labdarúgók

A megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulója vasárnapi záró mérkőzésén vereséget szenvedett a csabacsűdi csapat, amely az első félidőben túl nagy előnyt adott ellenfelének. Az ötös vereségi sorozattal érkező Körösladány remekül kontrázva, háromgólos előnyt szerzett, amit a hazaiak feljavuló szünet utáni teljesítményükkel sem tudtak kompenzálni.

Már a találkozó legelején megszerezte a vezetést a ladányi csapat, miután egy balról beadott labdát Nagy kapus elvétett, Laksteter pedig 10 méterről a jobb sarokba helyezett. Továbbra is aktívak voltak a látogatók, akik szűk félóra elteltével hamarjában újabb két alkalommal vették be a csűdi kaput. Előbb egy bal oldali beadást Molnár biflázott a hálóba fordulásból, pár minutával később pedig Laksteter „mérte meg” Nagy kapust, mintegy 30 méterről átemelve a kissé kint álló portást. Ekkor még egy ziccert is elhibáztak a vendégek, pedig azzal „elboronálhatták” volna a meccset,ehelyett közvetlenül a félidő vége előtt Szilágyi Dániel fejese hozta vissza a hazai reményeket, aki egy bal oldali beadást helyezett a kapuba

A pihenőt követően is az ő eredményessége révén folytatta a felzárkózást a hazai együttes: ezúttal Borgulya balról elvégzett nagy bedobását csúsztatta 8 méterről a kapus kezei között a hálóba. Tovább nehezítette a vendégek dolgát, hogy Keresztesi már az 55. percben megkapta második sárga lapját. Rohamoztak is a létszámfölényben játszó csűdiek rendületlenül, Kardos egy alkalommal parádésan védett, aztán pedig jött a „feketeleves”. Egy kontra végén azonban a csereként beállt Papp Mihály kiugrott a védők közül, és 20 méterről higgadtan lőtte el a labdát a kapus mellett. Élvezetes meccs folyt a továbbiakban is, mert a hazaiak ekkor sem adták fel. Különösen a „pótcsatár” Szilágyi Dániel volt elemében, aki a 83. percben visszahozta a pontszerzési reményeket, miután egy jobb oldalról elvégzett szabadrúgás után lecsorgó labdát préselt pár lépésről a kapuba. Az utolsó percekben még két nagy lehetősége volt a hazai csapatnak, de kapufánál közelebb nem jutottak az egyenlítésig.

A helyzetek számát tekintve a Csabacsűdnek nyernie kellett volna a meccset, taktikailag azonban a vendégek ezen a napon nagyon topon voltak, ezért nem érdemtelenül szakították meg saját rossz sorozatukat!

Csabacsűd SE–Körösladány MSK 3–4 (1–3)

Csabacsűd, 250 néző. V.: Benyovszki.

Csabacsűd: Nagy Z. – Petykó, Sonkoly, Szilágyi D., Bakró, Kis M. (András), Gulyás, Borgulya, Sovány, Lós, Szilágyi B. Játékos-edző: Varga Tamás, Szilágyi Balázs.

Körösladány: Kardos – Bagdi, Litauszki, Telek (Nagy B.), Kovács D., Novák, Keresztesi, Gilik (Papp M.), Molnár M., Papp Zs., Laksteter (Bakos). Edző: Árgyelán János.

Gólszerző: Szilágyi D. (45., 54., 83.), ill. Laksteter (2., 31.), Molnár M. (28.), Papp M. (78.). Kiállítva: Keresztesi (56.). Ifi: 0–2.

Papp Sándor

Leave a Reply

Exit mobile version