Menu
in , ,

Talált góllal nyert a Hunyadi

Kiss Tibor gólöröme

A megyei másodosztály 12. fordulójában Bucsa együttesét fogadta a Hunyadi. A hátsó pálya felázott talaja rányomta a bélyegét a játékra. A pontos passz a véletlen műve, a labdaátvétel szinte lehetetlen volt. A végén annak a nézőnek lett igaza, aki azt mondta, hogy itt az a csapat fog győzni, amelyik véletlenül talál egy gólt. Így is lett.

Az első félidőről gól nélkül vonultak le a csapatok. A második félidő pont úgy folytatódott, ahogy az első véget ért. Megállni továbbra is lehetetlen volt. A Hunyadinak volt több esélye a hálóba találni, de támadásaik rendszerint eredménytelenül zárultak. Aztán a mérkőzés vége előtt 10 perccel végre megtalálta azt a gólt a hazai válogatott. A 80. percben Kiss Tibornak sikerült a hálóba fejelni, és ezzel mindhárom pontot Szentandráson tartani.

Békésszentandrási HMSE – Bucsa SE 1–0 (0–0)

Kasik Viktor, Borgulya János, Bobvos Ferenc (20’ Bagi László), Rusz Zoltán, Kis Péter János (81’ Bencsik Imre), Rácz Attila (46’ Uhljár Szabolcs), Kovács Norbert, Kiss Tibor, Tasi Norbert, Bencsik Attila, Kiss László

Cserék: Wéber Csaba, Lovas Attila

Kispad: Pisont András

Leave a Reply

Exit mobile version