Menu
in ,

Kisebb költségvetés, kevesebb manőverezési lehetőség

Több napirendi pont mellett a 2015. évi költésvetést is tárgyalta a képviselő-testület. A január 22-én tartott soros ülésén dr. Melis János jegyző összegezte az elfogadásra váró tervezet sarokszámait. Így az elkészült költségvetés alapján a város 2 milliárd 144 millió 805 ezer Ft-ból gazdálkodhat az idei évben, ami több mint egy milliárddal kevesebb az előző évhez képest.

A bizottságok előzetesen részletesen tárgyalták az előirányzott számokat, végül valamennyi – a Gazdasági és Pénzügyi, ill. az Ügyrendi, Közbeszerzési, Turisztikai és Környezetvédelmi Bizottság egy-egy tartózkodással – egyhangúan elfogadta.

– Elöljáróban el szeretném mondani, hogy ez a költségvetés tisztességes, átlátható, világos és a ma látható feladataink egészére fedezetet nyújt – kezdte hozzászólását Földesi Zoltán. Ugyanakkor a számok azt is egyértelműen mutatják, hogy az önkormányzatnak nem lesz a 2015-ös évben nagy szabad kapacitása, vagyis meg kell gondolnia minden egyes kifizetett forintot.

Hozzátette, több területen változás várható. Kiemelten a szociális szférában, amiből az állam márciusban teljesen kivonul, a feladatkört pedig az önkormányzatokra ruházza.

Babák Mihály polgármester nyomatékosította, a költségvetés volumenének csökkenése túlnyomórészt a közfeladatok csökkenésével magyarázható. Ezzel együtt az önkormányzat is gondot fordított az elmúlt években arra, hogy lefaragjon a kiadási oldalból. Elsődleges célja mindig az volt, hogy jobb helyzetbe hozza az intézeteket, ill. stabilizálja a város költségvetését.

– Kisebb a luftja a költségvetésnek, vagyis be kell látni, hogy amikor több pénzünk és feladatunk volt, nagyobb volt a manőverezés lehetősége is – helyeselt a település polgármestere. – De ettől nem tartok, mert biztos, hogy az összeg módosulni fog. Részben azért, mert 2015-ben már most mintegy félmillárd Ft-os beruházással indulunk.

A szociális szférát érintő felvetésre reagálva elmondta, helyesli, hogy az állam bizonyos területekből kivonult, elsősorban azért, mert a helyi közösség tudja egyértelműen megállapítani, ki a rászoruló és ki nem. A manipulálásoknak ezzel együtt véget kell vetni, mert súlyos adóforintokat érintenek.

A költésvetést véglegesen majd csak később fogadják el, előtte azonban közmeghallgatás formájában a lakosság véleményét is kikérik.

Leave a Reply

Exit mobile version