in , , ,

Szarvasiak a XVII. Homoródmenti Népdalvetélkedőn, Szentegyházán

Szentegyházára érkeztünk csütörtökön a szombati népdalvetélkedőre. Átadtuk a szarvasi szélhelyű nagy- és kisüzemek, valamint vállalkozók díjazásra szánt ajándékait és versenyen kívüli fellépésre beneveztük Litauszki János fiatal barátunkat alföldi pásztordalok citera kísérettel produkcióval. János a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkőr és Citera Zenekar arany minősítésű tagja.

A helyi szervező Haáz Sándor karnagy régóta szolgalmazza, hogy Szarvas is állítson ki egy „családot” a versenyszabályzatnak megfelelően, mivel ez most sem sikerült, hárman fiatalok ( Laurik László, Czesznak János, Kozma Ákos ) férfias hangunkkal támogattuk Jánost.

A népdalvetélkedő versenyszabályzata szerint helységenként egy családot kell kiállítani melyből a közös daloláson kívül korosztályonként 4 x 2 énekes szerepelhet. A népdalénekesek versenylapot készítettek. Az ezen feltüntetett énekekből egyet szabadon választottak, egyet pedig a bírálóbizottság kérésére dalolt el a versenyző.

Haáz Sándor karnagy, zenetanár nyitotta meg a vetélkedőt, bemutatta a zsűri tagjaiként Györfi Erzsébet népdalénekes, Török Viola zenetanár-rendezőt és a zsűri elnökeként Dr. Szalay Zoltán zenetanár-néprajzkutatót.

A benevezett településről jelentkező énekesek közösen ültek be a színpadra és több csapat közös énekkel nyitotta, zárta műsorát. A szólisták bemutatkoztak, megmondták korukat, elénekelték az általuk választott dalt, majd a zsűri jelölt meg egy éneket, azt dalolták el.

A homoródmenti települések, – Lövéte, Szentegyházasfalu, Homoródszentpál, Kápolnásfalu, Szentkeresztbánya és Homoródremete-Gyepes szereplése után versenyen kívül Székelyudvarhely 1., a pusztinai csángók énekesei (Nyisztor Ilona vezetésével), Szarvas, Székelyudvarhely 2. és Sepsiszentgyörgy léptek fel. Fesztiválzárók a Szentegyházasfalu huszárai voltak. A legfiatalabb énekes 5 éves, a legidősebb 91 éves volt.

20150228-homorodXVII

 

A képtárban Borus Tibor fényképei tekinthetik meg a fellépők sorrendjében.

Ezt követően (est)ebédhez rendezték át a nézőteret és a helyi énekkar lányai-fiai megterítettek.

Elkészült az énekesek sorrendje és a zsűri tagjai értékelték a versenyt, majd megkezdődött a díjátadás. A díjakat szarvasi vállalatok, szervezetek és magánszemélyek biztosították, így a Gallicoop ZRt., az Apimella Szövetkezet, a Rágyi és Társa Bt., a PC Shop, a VESPER Kft., Kuli István kereskedő és az ÉDEN WERK Kft.

Este közös vacsorával búcsúztunk barátainktól és utána a program nótázással fejeződött be.

Kozma Ákos

Egy lépés az egészségesebb életért

Belesni egy istállóablakon, avagy ötven mai agropróza