Menu
in ,

Kakaspörköltek viadala a csabacsűdi főzőversenyen

Kotarba Zoltán

Hagyományt teremteni és a közösséget egybehozni, mint egy nagy családot, fogalmazta meg kérdésünkre a hat éve indított főzőverseny célját Láng Pál evangélikus lelkész.

Ebben az évben sajnos az ütköző programok, mint pl. a ballagások miatt nagyon kevés, mindössze öt csapat nevezett. Tavaly 11 sátorban főtt a versenymenü a templomkertben, ami már a falunappal is összemérhető.

A legnagyobb társasággal a szlovák nemzetiségi önkormányzat és a Szlovák Kör képviseltette magát. Közös bográcsukban egy felvidékre jellemző káposztaleves főtt, aminek az ízesítését féltő szemek vigyázták a sátor alól. A Molnárok kétfős csapata füstölt tarjával és kolbásszal dúsított lencselevessel, a csabacsűdi baráti kör pedig egy csülkös babgulyással indult a megmérettetésen.

A mezőny a kakaspörkölteknél kicsit besűrűsödött. Két sátor alatt is egy-egy baromfiudvar főnökének próbáltak minél méltóbb emléket állítani. Az evangélikus egyházközség gondnokának, Simon Istvánnak a véleménye szerint a jó kakaspörkölt biztosítéka, hogy az alapanyag már legalább három nyáron, és rengeteg tyúkon túl legyen.

A másik csapatot a legutóbbi falunap győztese, Kotarba Zoltán neve fémjelezte. Szerinte egy minimum 5 kilós kakas, minőségi fűszerek és a pálinka a titka a jó pörköltnek. Ez utóbbi nem biztos, hogy a bográcsba került, de az biztos, hogy az arányokat jól találta el Kotarba Zoli, mert a Simon Györgyné, Kozsuch Jánosné és Láng Pál alkotta zsűri egyhangúlag az ő ételét nevezte meg a legfinomabbként. A képzeletbeli dobogó második fokára az evangélikus kakaspörkölt és a baráti körös babgulyás készítői állhattak, míg Molnár József és felesége, valamint az egyesített erejű szlovákság különdíjjal térhetett haza.

Leave a Reply

Exit mobile version