in ,

„Zebra Zsaruk” Szarvason is

Békés megyében 11 helyszínen ügyelnek közlekedési ismeretekkel rendelkező diákok társaik biztonságára.

Idén szeptemberben lesz 10 éves a Békés Megyei Baleset-megelőzési Bizottság „Zebra Zsaru” programja. Ennek keretében, minden év szeptemberében és májusában közlekedési ismeretekkel rendelkező általános iskolás diákok segítik társaikat több gyalogos-átkelőhelynél. A „Zebra Zsaruk” rendőrökkel teljesítenek szolgálatot. A forgalmasabb utak mellett lévő intézményeknél a tanórák kezdete előtti időszakban, negyed 8 és háromnegyed 8 között ügyelnek az iskolába érkező gyermekek biztonságára.

A 2014/2015-ös tanévben 11 Békés megyei iskola vesz részt a programban. Békésen, Békéscsabán, Csorváson, Gyulán, Köröstarcsán, Mezőberényben, Szarvason, Orosházán és Zsadányban találkozhatnak a járművezetők rendőrök segítségével szolgálatot teljesítő „Zebra Zsarukkal”. A rendőrség kéri a közlekedőket, hogy ügyeljenek a gyermekekre, akik közül sokan kerékpárral járnak iskolába, óvodába.

Békés Megyei Rendőr-főkapitányság
2015. május 12. 9:32

Tömegek lepték el a cukrászdákat a kézműves fagylalt napján

Olyan volt, mint egy nagy verseny kicsiben