in , ,

Rendhagyó etika óra „időskori szimulátorral” a Gyakorlóban…

A GFF Gyakorló Általános Iskola a Szolnoki Vásárhelyi Pál Közgazdasági és Egészségügyi és Idegenforgalmi Két Tanítási Nyelvű Tagintézmény tanárainak közreműködésével rendhagyó erkölcstan órát szervezett Ladár Edit és Fuchs Judit középiskolai tanárok irányításával.

A tanórai foglalkozások nevelési célja volt, hogy a hatodik osztályos tanulók képet kapjanak a társadalmunkban leginkább segítségre szoruló két korosztály sajátos ellátásáról, a segítségnyújtás lehetőségeiről valamint a gondozás különböző lépéseiről újszülött, csecsemő illetve időskorban. Célunk volt még az empátia fejlesztése, valamint pályaorientációs ismeretek átadása az egészségügy és a szociális területről. A kétszer 45 perces foglalkozás első 45 percében az újszülött és csecsemőgondozás alapjaival ismerkedhettek meg elméleti síkon, (felemelés, tartás, forgatás, öltöztetés, pelenkázás) majd elméleti ismereteiket a gyakorlatba átültetve demonstrációs helyzetben ő maguk is megpróbálhatták a szakaszerű ellátás lépéseinek kivitelezését.

A második 45 percben az idős korosztályra tevődött figyelmünk. Célunk volt, hogy a tanulók találkozzanak mindazokkal az életviteli nehézségekkel, melyet szinte a legtöbb szép korú átél. Az időskori szimulátor segítségével időutazáson vehetek részt a diákok és megtapasztalhatták mit jelent időskorban a fiatalon még oly egyszerű mozgások elvégzése. A szimulátor segítségével mozgásuk akadályozottá, lehajlás, ülés, lábemelés nehézkessé vált. A finom mozgások elvégzése szinten teljességgel lehetetlen lett. Az érzékelés szintjének csökkenését tudta megélni, a tapintásban és látásban. A látásromlást tovább demonstrálta a szimulátorhoz tartozó speciális szemüveg, mely az időskorban megjelenő homályos, gyenge és csőlátást eredményezte a szimulátort használó tanulóknál.

A foglakozás végén történt csoportos értékelésben a tanulók megfogalmazták, hogy nagyon tanulságosnak érzették a két órát. Több nagyon építő jellegű interakció is elhangzott részükről. A teljesség igénye nélkül idézzük:

„Születetett a családban kis baba, de eddig nem mertem megfogni, mert nem tudtam hogyan. Most már megmerem majd fogni.”

„Most már értem mit jelent a kutacs kifejezés és azt is miért figyelnek rá a felnőttek.”

„Mindig át fogom adni az idős néninek vagy bácsinak a helyem a buszon.”

„Nem gondoltam, hogy ilyen nehéz idősnek lenni.”

„Többet fogok segíteni a nagyinak, tudom most már milyen nehéz neki.”

A foglalkozás alkalmával valamennyi tanuló bekapcsolódott és nagyon aktívan vettek részt a munkában, szünetet sem akartak tartani.

A két intézmény partneri együttműködés keretében a jövőben is tervezi tematikus tanórák megtartását.

-.-

Első önálló kiállítását Szarvasra hozta a szépítész

Ismét jól szerepeltek a Szarvasi HKE versenyzői