in , ,

Barangolás a mesterségek múltjába

Múltunk” címmel állandó szakmatörténeti kiállítást rendeztünk be, melyhez sok adományt kaptunk magánszemélyektől, felajánlóktól. Kiemeljük Kozák Ferenc nyugalmazott pedagógust, aki elkötelezetten gyűjtötte az oktatás kultúrtörténeti tárgyait, dokumentumait. A Tessedik Sámuel Múzeum is kiegészítette néhány hiányzó darabbal a kiállító termet.

A kiállítás célja az iparos és a szakképzés múltjának megőrzése. Jelenlegi iskolánk, a 130 éve megnyitott ipariskola utódja évtizedeken át szűkös feltételekkel igyekezett mesterembereket nevelni. Nemzedékek indultak életútjukra, reméljük sokan azt a pályát választották, amire a szakképző iskola felkészítette őket. Az intézmény névadója Székely Mihály 130 éve született. A kettős évforduló kötelezett minket arra, hogy megemlékezzünk elődeink munkájáról, példát állítsunk tanítványaink elé.

A szakmatörténeti kiállítást az épület felavatásával együtt nyitottuk meg, melyet szeretnénk a város lakossága, az idelátogató vidéki érdeklődők számára is elérhetővé tenni.

Bakulya Anna

Zajlanak a Lili bárónő meghallgatásai

Demokratikus összefogással a Fidesz ellen