Menu
in , ,

Az amatőr csillagászok Szent Iván éjjelén két helyszínen várják az érdeklődőket

Az elmúlt közel hat hónapnak az eseményeit foglalták össze a Szarvasi Amatőrcsillagászok Baráti Körének nyári szünet előtti utolsó foglalkozásán.

– Voltak különböző betervezett projektjeink, üstökösvadászattól kezdve egy sor egészen a napfogyatkozásig – kezdte összefoglalóját Szklenár Tamás, a szakkör vezetője az elmúlt félév történéseiről. – Az év kezdetén érkezett egy üstökös, ami sajnos nem volt olyan, ami a szélesebb körnek is látványos lett volna, de mi megfigyeltük. Hónapokig látszódott az égbolton. Indítottunk egy saját projektet, ami a változócsillag megfigyelés volt. Ezt tényleg csak azok csinálták, akik folyamatosan jártak a szakkörre, és itt 100 napon keresztül figyeltünk meg a Perseus csillagképben egy változócsillagot. Volt egy részleges napfogyatkozás megfigyelésünk a Fő téren, ahol országos viszonylatban is rengetegen voltak nálunk. 1000 fő vonult ki a Fő térre.

Szinte az összes szarvasi iskolából érkeztek a megfigyelésre gyerekek, mondta, de mentek felnőttek is. Jól sikerült, csakúgy, mint a csillagászat nemzetközi napján történt kivonulásuk Fő térre.

– Felébredt a Rosetta űrszonda Philae egysége – engedett némi betekintést a szerdai összejövetel témáiba a szakkör vezetője. – Beszélgetünk a Ceres törpebolygóról, ami folyamatosan téma az itteni alkalmakon, ill. a Plútóról, ahová július közepén fog megérkezni a New Horizons szonda, ami nagyon izgalmas lesz.

Ez volt az utolsó alkalom a nyári szünet előtt. More vonulnak az amatőr csillagászok, de szeptemberben folytatják a szakkört a megszokott helyszínen, a Városi Könyvtár olvasótermében.

Az amatőr csillagászok legközelebb a múzeumok éjszakáján, azaz Szent Iván éjjelén állítják fel távcsöveiket a Tessedik Sámuel Múzeum előtt, ill. a Körösvölgyi Látogatóközpontban. Mindkét helyszínen 8 órakor kezdődnek a megfigyelések. Derült idő esetén főként a szorosan együtálló Vénusz-Jupiter-Hold triót figyelik meg, borult idő esetén előadásokra kerül majd sor.

Leave a Reply

Exit mobile version