Menu
in , ,

Töretlen népszerűségnek örvend a Vajda Strandröplabda Kupa

Töretlen népszerűségnek örvend régiónkban a Szarvason nyaranta megrendezett röplabda kupa, mely Csilik Attila testnevelő/edző lelkesedésének köszönhetően évről évre egyre több iskolát és diákot mozgat meg. Az idei évben június 11-én, csütörtökön került sor a rendezvényre, melyre ezúttal öt város középiskoláiból nevezett összesen kilenc csapat: két-két csapat Csongrádról, Szolnokról, Szegedről és Szarvasról, egy pedig Sarkadról érkezett.

Az égiek ezúttal is kegyesek voltak a játékosokhoz, legalábbis az időjárás tekintetében, hisz 30 fok körüli napsütéses időben mérkőzhettek meg egymással három pályán három csoportban. A szolnokiak kicsit pechesebbek voltak, őket megtréfálta a MÁV: egy műszaki hiba miatt kétórás késéssel tudtak csak megérkezni és bekapcsolódni a meccsfolyamba. Ám ez sem szegte senki kedvét, a mérkőzések színvonalasak voltak, és remekül látható, ahogy a csapatok évről évre fejlődnek, hisz a labdamenetek és a meccsek is egyre hosszabbak és szorosabbak voltak az idén. Ez persze kissé nehezítette is a játékosok helyzetét, hisz a forró homok és a hőség alaposan próbára tette az állóképességüket is.

A csoportkörök után már körvonalazódni kezdett, kik lesznek a legjobbak között, akik végül a keresztjátékok lebonyolítása után megküzdhetnek az érmekért: a kilenc csapat közül kiemelkedett a Szolnok és a Vajda két csapata. Az elődöntőben a Vajda A és a Szolnok A nyerni tudta a saját meccsét, így végül ők csaptak össze az első helyért. Míg tavaly a mi gimink lányai vették sikerrel ezt az akadályt, addig az idén fordult a kocka, és végül a legnagyobb serleg Szolnokra került. De nem szomorkodott a Szarvas sem, hiszen jól játszottak, és az ezüstérem is nagyon szépen csillog. A B csapatunk is rutint szerezhetett a megmérettetésen. Bár a csapat két tagjának ez volt az első strandröpis bemutatkozása, remekül helytálltak, s végül a hatodik helyet szerezték meg.

Minden csapat jó érzéssel utazhatott haza, abban a tudatban, hogy egy színvonalas felkészülési tornán vannak túl. A legtöbbjük ugyanis ezzel az eseménnyel már a Hajdúnánáson megrendezendő országos strandröplabda diákolimpiára készült. Reméljük, a vajdás röpisek ott is bizonyítanak majd!

A végeredmény:
1. Szolnok A
2. Szarvas A (Konstantinovics Lili, Pusztai Enikő, Tóth Fanni, Velky Zsófia)
3. Szolnok B
4. Szeged B
5. Szeged A
6. Szarvas B (Lestyán Sára, Pekár Edina, Szabó Csenge, Veszter Dóra)
7. Csongrád B
8. Sarkad
9. Csongrád A

Németh Judit szervező tanár

Exit mobile version