in , ,

Ismét sikeres hétvégét tudhatunk magunk mögött

Szeptember 12-én, a Gyulai SZC Székely Mihály Szakképző Iskolája és Kollégiuma a „Székelyek” csapatával az ország egyik legjelentősebb gasztronómiai, színvonalas kísérőprogramokkal kiegészülő, nemzetközi hírű 17. Szolnoki Gulyásfesztiválon vett részt. A rendezvény három napos volt számtalan színvonalas kísérőprogrammal. A fesztivál csúcspontjának a szombati nap ígérkezett.  A szervezők elhivatottak voltak a magyar gulyásétel ősi receptje, a gulyáshoz kötődő hagyományok és a népi kultúra megőrzése iránt. Ennek igyekeztünk mi is eleget tenni a bográcsgulyás ételünkkel és a sátrunk hagyományőrző dekorációjával.

Szombaton, hajnalban indult útnak a kis csapatunkkal megtelt autó és a kellékekkel megrakodott utánfutó. A kipakolás és a sátorállítás remekül ment, a munkamegosztás kifogástalan volt. Diákjaink szorgos kezekkel készítették elő a tüzet és a nyersanyagokat. Örömmel jelenthetem, hogy a diákok versenyében a legszebb és legigényesebb hagyományőrző sátor büszke tagjai lehettünk. Az illatra, a csapatnevünkre, népies öltözékünkre és a dekoráció hangulatára egyre több kíváncsi látogató érkezett. A népes nézőközönségtől és érdeklődőktől elismerő szavakat és sok dicséretet kaptunk.

Diákjaink büszkén vehették át a „Gulyásfőzés Ifjú Mestere” arany fokozatát.

A csapat tagjai Balog Zsolt, Berényi Tamás 11.H és Megyeri Kinga 10.H osztályos szakács tanulók, valamint Faragó Tamás 10.E osztályos,  vendéglátóipar ágazatban tanuló szakközépiskolai diák. Továbbá megemlítem azon kollégákat, akik felkészítették, elkísérték és iránymutató tanácsaikkal ellátták a diákokat e jeles napon: Kasikné Terényi Mónika, Borbély Tünde, Molnár Mihály és Dankóné Makai Beáta tanárok. Kiváló eredményünkhöz hozzájárult a Székely Mihály Szakképzésért Alapítvány támogatása, amit ezúttal is nagyon köszönünk!

A fesztivál rendkívül színes, hangulatos és egyben tanulságos is volt számunkra, így kellemes élményekkel és további terveink megvalósításához kellő motivációval tértünk haza.

Kasikné Terényi Mónika / munkaközösség-vezető

Strasbourghoz fordul a Jobbik a férfiak nyugdíjazása ügyében

Pálinkás Luca írói debütálása: Elsőkötetes szerzőt köszönthet Szarvas