Menu
in ,

Ingyen árulta a boldogságot a Szarvasi Városi Könyvtár

Egy kisebb könyvszekrény, könyvjelzők, játékok és egy nagybetűs felirat jelezte, érdemes egy rövid időre megszakítani sietős utunkat. Két napon keresztül ugyanis ismét boldogságvásárra várta a járókelőket a könyvtár. Az örömforrást azok a könyvek jelentették, amiket fellapozva elfeledkezhetünk a hétköznapok nehézségeiről, erőt, jókedvet és olykor vigaszt meríthetünk a történetekből.

– Régi vágyunk volt, hogy mi is felkeressük az olvasót. Ne csak várjuk őket tétlenül, hanem tegyünk azért, hogy gyakoribbak legyenek ezek a találkozások. Úgy gondoljuk, ha közelebb jövünk a közönséghez, akkor jobban fel tudjuk hívni a figyelmet az olvasásra, a beiratkozásra, és egy-egy jó könyvre – világított rá a mögöttes szándékra Harencsár Lászlóné könyvtáros.

Az őszi napsütésben napilapok és aktuális újságok lepték el asztalt. De ezeken a napokon nem kellett a könyvtárig sétálni a beiratkozásért és a kölcsönzésért sem, ill. a későn visszahozott könyvekért sem számítottak fel késedelmi díjat. A kedvezmény igaz volt az új beiratkozókra is, akik szeptember 28-a és október 10-e között ingyenesen válthatják ki könyvtári tagságukat.

– Van, aki kínosan ügyel arra, hogy ne csússzon ki a határidőből. De is igaz, hogy mindenféle embertípus megfordult már nálunk. Mégis azt hiszem, hogy a könyvtár nem arról híres, hogy nagyon szigorúan bünteti ezeket az olvasókat – avat be az olvasói szokásokba a könyvtáros.

Az intézmény munkatársai többször a kezdeményezést is magukhoz ragadták, és az asztalhoz csábították a járókelőket. A három éves Dorka is megpihent egy kicsit a pultnál anyukájával, és szinte azonnal előkerült az egyik kedvenc könyve is.

– Mi rendszeresen megfordulunk a békésszentandrási könyvtárban. Dorka már nagyon önálló, egyedül választja ki a könyvet, amit ki szeretne kölcsönözni. Nem is értem, sokan miért nem használják ki a könyvtár előnyeit, hiszen egy vékonyka gyerekkönyv is több ezer Ft-ba kerül, a könyvtárban pedig kedvünkre válogathatunk a kiadványokból – mondja a kislány anyukája, miközben az ajándékba kapott könyvjelző használatát magyarázza lelkes hallgatóságának.

A felnőttek egy meglepetés-idézetet is húzhattak, amelyek némelyikén bónuszként egy-egy ajándék kávé vagy tea is fel volt tüntetve.

„Azt hiszem, mindnyájunk élete jobb lenne, ha mindig ott lenne egy könyv mindegyikünk hátizsákjában” – mindössze ennyi állt az általam választott cédulán. Így bár a kávémat otthon ittam meg, a jó tanácsot mélyen elraktároztam magamban.

Leave a Reply

Exit mobile version