Menu
in , ,

Színházbérlettel a rászorulókért

Iskolánként 5, összesen 20 színházbérlettel ajándékozta meg a Cervinus Teátrum a hátrányos helyzetű gyerekeket. A szarvasi színház nyáron először kezdeményezte jótékonysági akcióját. Lényege, hogy aki a Cervinus Művészeti Fesztivál ideje alatt VIP jegyet váltott, hozzájárult egy rászoruló fiatal éves gyermekbérletének a megvásárlásához.

Szeptember utolsó napján a legszűkebb körben zajlott az akció lezárása. A helyi intézmények részéről egy-egy pedagógus képviseltette magát, akik köszönetet mondtak a segítségért.

– Nem vagyunk egyformák, és így sajnos az anyagi lehetőségeink sem egyformák. Az lenne a legjobb, ha mindenki megengedhetné magának, hogy egyszerűen vásároljon egy mozijegyet, könyvet vagy adott esetben egy színházbérletet. Az iskola minden eszközt megragad ezeknek a gyerekeknek a támogatására. Biztos vagyok benne, hogy ezeknek a bérleteknek is jó helye lesz – mondta hálás szívvel Kriska Zsuzsa pedagógus.

A teátrum művészeti igazgatója vallja, feladatuk, hogy a kultúrát a lehető legszélesebb körhöz eljuttassák, amelynek egyik módja a segítségnyújtás. Úgy vélekedik, a színházban a gyerek „jó helyen van” és mindennel találkozik, ami a hétköznapi kulturált életmódhoz szükséges.

– Én olyan környékről származom, ahol sajnos evidens volt, hogy a gyerekek nem tudnak színházbérletet vásárolni, ezért akkoriban, mikor a Jászai Mari Színházban dolgoztam, mindig vásároltam a rászorulóknak egyet – árulta el együttérzően Varga Viktor ötletgazda.

Sajnálatos tény, hogy bár egy gyermekelőadás ára átlagosan mindössze 750 Ft, sokaknak ez is meghaladja a lehetőségeit. Ezért arra kérnek mindenkit, hogy aki teheti, járuljon hozzá egyéni úton az akcióhoz. Vagyis annak ellenére, hogy az akció hivatalosan lezárult, még lehetőség van a novemberi bérletes előadások kezdetéig felajánlásokra.

– Meggyőződésem, hogy már gyerekkorban el kell kezdeni a színházhoz szoktatást. Engem is vittek a szüleim, azóta is ennek a világnak a bűvöletében élek. A színház két óra varázslat, ami kiszakít mindenkit – különösen a nehéz sorsúakat – a mindennapok megpróbáltatásaiból. Ezért segítettem – vallja egy neve elhallgatását kérő támogató.

A 2015/16-os évadban négy gyerekdarabot kínál a színház. Ezeken keresztül megismerheti a közönség Pöttöm Panna, Gombóc Artúr, a Kék madár történetét, valamint az opera világához is közelebb kerülhet.

– Ez volt az első próbálkozás, de ígérem, nem az utolsó – jelentette ki magabiztosan Dósa Zsuzsa, bízva abban is, hogy jövőre sokkal többen csatlakoznak a felhíváshoz.

Leave a Reply

Exit mobile version