Menu
in ,

A migráció helyzete Békés megyében

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Zalai Mihály

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő és Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke sajtótájékoztatót tartott a 3. számú választókerülethez tartozó polgármesterekkel együtt a migrációval kapcsolatban.

– A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője arról tájékoztatott, hogy az utóbbi hetekben, hónapokban az illegális határátlépések száma nem emelkedett a megyében. Rendőreink szolgálatot teljesítettek az országhatár érintett szakaszain, úgy, hogy a településeken sem csökkent a szolgálatok száma, mindezt feszes szolgálatszervezéssel sikerült elérni. A Békés Megyei Polgárősök Szövetsége két héten át összesen 30 emberrel támogatta a határ védelemét 24 órás szolgálatban. Mindezek mellett a Vöröskereszt önkéntesei is hathatós segítséget nyújtottak a menekültek ellátásában – mondta el Zalai Mihály.

A megyei elnök köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik Békés megyéből segítették a határ védelmét és a migráns helyzet kezelését.

Dr. Kovács József országgyűlési képviselő, a 3-as számú választókerület elnöke elmondta:

– Szeptember 22-ig hazánk határait több mint 230 ezren lépték át illegálisan, és sokak szerint a folyamatnak még csak a kezdetén járunk, milliók készülnek az útra, lesz tehát a bevándorlóknak utánpótlása bőségesen.

Az elmúlt hetekben nem múlt el úgy nap, hogy ne halljunk a migránshelyzetről, minden hírcsatorna, legyen az rádió, televízió vagy újság beszámolt az éppen aktuális állapotokról, a határok védelméről, a bevándorlási helyzet kezeléséről. A kormány konzultációt hirdetett, megkérdezték a magyar embereket, több mint egy millió magyar állampolgárt, mi a véleményük a migrációról, és a többségük úgy döntött, az országot meg kell védeni. Magyarországnak a schengeni egyezményben is rögzített kötelezettsége az ország és az Európai Unió külső határainak védelme.

A kormány hathatós intézkedéseinek köszönhetően Békés megyét mindeddig a migráció negatív hatásai nem érintették – mindezt a megjelent polgármesterek is megerősítették – sokan dolgoznak azon, hogy ez a helyzet így is maradjon.

Leave a Reply

Exit mobile version