Menu
in ,

Kisregénnyel jelentkezett a szarvasi mesemondó

Történet szeretetről, barátságról, önzetlenségről, és egy picit a szerelemről – Harencsár László mesemondó így vall új kötetéről, az október 6-án bemutatott Gyöngyösről. A tűzoltóból lett író idén harmadjára örvendezteti meg az olvasóközönséget, most egy, a fikció és a valóság között ingázó, szívbemarkoló írással. A kisregényről a Szarvasi Városi Könyvtárban lezajlott könyvbemutató után a szerzővel beszélgettünk.

– A könyv éve az idei az Ön életében. A mese és valóság és az Egy híján húsz után októberben újabb kötettel jelentkezett, Gyöngyös címmel. Az előzőekkel ellentétben azonban most a felnőtt közönséghez szól. Miért?

– Kisregény, bár lehetne akár ifjúsági regény is, mert egy kislány kalandos életét meséli el. Schäffer Erzsébet, amikor nemrégiben itt járt, kapott tőlem egy tiszteletpéldányt, amit még a vonaton visszafelé elolvasott. Amikor felhívott, azt mondta, hogy egy nagyon szép, meseszerű történet, vagyis összességében nem áll olyan távol a mesétől sem.

– Mi ihlette? Vagy egyszerűen csak régóta ott lappangott Önben a történet?

– Ez is novellának indult, akárcsak az Egy híján húsz írásai. Mint ahogy a novelláim túlnyomó része, ez is úgy keletkezett, hogy a záró képek voltak meg először. Vagyis a végéről kezdtem, és építkeztem előrefelé. Érdekes módon, ez az egyetlen művem, amit valódi tintával írtam, és egy kicsit magam is visszamentem az időben. Egyszerűen vitt magával a történet. Pár hét alatt megírtam, és őszintén szólva, közben nagyon élveztem.

– A cím, Gyöngyös több asszociációt is felvet. Mi az alapja a történetnek?

– Egy kislányról szól, akit Gyöngyösnek becéznek. Van egy gyöngysora, amitől sohasem nem válik meg, és ugyanez gyöngysor kíséri végig a történetet is. Annyit még elárulok, hogy a gyöngyök között van egyetlenegy igazgyöngy. A történet folyamán nem derül ki, hogy mi is a valódi neve a főhősnek, de összességében is csak keresztneveket használok. Nem tartottam fontosnak, és így is szerettem volna teret engedni az olvasói fantáziának. A kor és a helyszín sincs pontosan meghatározva, de bizonyos mértékig lehet rájuk következtetni. Mindenki a megélt élményei alapján oda teszi, ahová szeretné.

– Aki Harencsár László történeteit olvassa, egy idő után azt érezheti, hogy minden történetben benne van egy kis mese, vagy ha mást nem, apró pici csodákkal van megtűzdelve. Tudatosan?

– Nem tudatos, egyszerűen jön. Gyakran visszaköszön az írásokban a gyerekkor, a természet szeretete. Sőt, ebben a regényben engem is fel lehet fedezni. Nem személy szerint, de a mesék révén. Vagyis olykor valós helyszíneket és embereket is belecsempészek a történetekbe, mint a Gyöngyösben, ahol az anyuka személye utal rám, aki épp olyan meséket olvas a kislánynak, mint amilyeneket én írok. A kötetet ezúttal is Horváth Hajnalka illusztrálta, ahogyan az előző kettő. Nagyon megszerettem az ő művészetét, lassan már kezd a védjegyemé válni.

– Nagyon tartalmas volt az idei év. Van, ami még belefér?

– Néhány hete hívtak a Kossuth rádióból, hogy a Fehérhajú mesék című rádiószínházat újra műsorra tűzik. Jövőre egy könyv még biztosan megjelenik, mert kész az anyaga. Teljesen más lesz, mint az eddigi három, a humoros írásaimat fogja tartalmazni. Szeretném továbbá valamennyi mesémet egy kötetben megjelentetni, de hogy ez mikorra valósul ez meg, csupán az illusztrátoron, Horváth Hajnalkán múlik. Remélem, jövő karácsonykor már kézbe vehetik.

Leave a Reply

Exit mobile version