Menu
in ,

Szarvasi Oktoberfest: Idénynyitogató disznótor kilencedszer

Kilencedik alkalommal rendezte meg Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesülete az idénynyitó disznótort Szarvason. Az esemény az időjárás szeszélyeit semlegesítő otthonra talált az évek során a fedett piaccsarnokban. Az óvatosságnak az idén is helye volt, mert októbernek megfelelő hőmérséklet mellett lógott az eső lába. Az időjós is arra figyelmeztetett, hogy a délutáni eső a jövő héten áll el. Ebben szerencsére egy félnapnyit tévedett, de az elázásra nem is az eső jelenti az elsődleges kockázati tényezőt egy ilyen rendezvényen, hanem a fogópálinka. Abból pedig volt bőven, ugyanis a töltött káposzta főző és kolbászkészítő verseny kísérőiként csapatok megmérettetik magukat a disznótoros süteményekkel és a pálinkáikkal is.

A verseny nagy népszerűségnek örvend Kárpát-medence-szerte, mondta a főszervező, Závoda Ferenc. Az idén 30-nál is több csapat nevezett. Eljöttek a szentegyházi barátok a huszárostól, neveztek a Temesvár melletti, 90%-ban magyarok lakta Ótelekről és az Arad melletti Tornyáról is. Budapestről nagyobb társaság jött, akik hozták az egri cimborákat, de Domaszékről is érkezett csapat, ahogy az ország többi távolabbi és közelebbi részeiről is. Az eseményt megtisztelte jelenlétével korábbi országgyűlési képviselőnk, az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László is. A házigazda ezúttal is Sági Szilárd volt.

– Ezt a rendezvényt nem csak azért tartjuk, hogy összegyűljenek a határon túli magyarok, hanem azért is, hogy Szarvas városban csináljunk egy olyan találkozót a szarvasiaknak, ahová el tudnak jönni azok, akik szeretik a kolbászt, szeretik a barátságot, szeretik ezt, hogy együtt tölthetik ezt a mai napot, és megkóstolják egymás ételeit, megkóstolják egymás italait. miközben természetesen egy nemes versengés is folyik most, mert a tét azért érdekes – mondta Závoda Ferenc.

Az idén a négy kategória első helyein két csapat osztozott. Süti és töltött káposztában kiemelkedett a mezőnyből a Falbélos csapata, míg friss kolbászban és pálinkában a veteránjárművesek baráti társasága volt a legerősebb. A számtalan különdíjból mindenkinek jutott. Megelőlegezett díjat kapott a Jobbik csapata. Az idő majd cáfolja vagy igazolja a zsűrit, mindenesetre kérünk tőlük öt számot egytől kilencvenig három éves lejáratra. Hangulatban a Muslincák voltak verhetetlenek, legkreatívabbnak a Körös tévések bizonyultak pusi sushijukkal. Természetesen a kolbászkirálynak járó serleget szeretné hazavinni mindenki. Ezt 2015-ben a BioHungaricum csapata tehette meg. Az eredményhirdetésbe beszélt Kökény Attila is, aki az est sztárfellépője volt.

Leave a Reply

Exit mobile version