in , , ,

Acélmagnóliák

A Cervinus Teátrum következő felnőtt bérletes előadása Robert Harling Acélmagnóliák című színjátéka. 2015. november 23-án (hétfőn) a „bérlet I.”, azaz a Melis György bérlet, 24-én (kedden) a „bérlet II.”, vagyis a Görbe János bérlet, de természetesen jegyek is válthatók az előadásra.

A Játékszín 2011 októberében mutatta be a darabot Korcsmáros György rendezésében, Zsurzs Kati, Hernádi Judit, Szulák Andrea, Dósa Zsuzsa, Balázsovits Edit és Bartha Alexandra szereplésével. 2013-ban Erdélyi Timea vette át Shelby szerepét Balázsovits Edittől, a nem mindennapi előadásban.

2013-ban játszották Szarvason, a Vízi Színház színpadán. Az előadásról Erdélyi Timea beszélgetésünk során ezt mondta: „Az a különlegessége, hogy olyan erővel érezzük egymást, olyan a hat színésznő között az összhang, hogy teljesen azonos frekvencián vagyunk. Nem tudjuk eldönteni, hogy ennek van olyan ereje, ami hat a közönségre, vagy a közönség ül be úgy, hogy szeretni fognak minket. Szarvason is ez volt, szerintünk jól sikerült az előadás és csodálatos volt a közönség visszajelzése, úgyhogy nagyon várjuk, hogy novemberben újra jöhessünk Szarvasra játszani a kőszínházba.”

A történet egy fodrászszalonban játszódik, ahol szombatonként összejönnek a hölgyek, és mindenről szó esik: főzésről, szerelemről, és persze van pletyka is. Megosztanak egymással titkokat magánéletükről, perszere vérmérséklettől függően, ki többet, ki kevesebbet. Megbíznak egymásban, szeretet és tisztelet övezi kapcsolatukat. Hat nő életébe pillanthatunk be, nem mindennapi események során ahol a női lélek erős, mint az acél, és tiszta, mint a magnólia.

A fotókat Babák Zoltán a Vízi Színház 2013-as előadásán készítette.

Vélemény, hozzászólás?

Lakosság kontra rendezvénycsarnok: 1-0

Egy virtuális kosárnyi helyi termék