in , ,

Mi kell az egészséghez?

2015. november 12-én egészségnevelési délutánt rendeztünk a Székely Mihály Általános
Iskolában.

Mi kell az egészséghez?
–       rendszeres és alapos tisztálkodás
–       helyes táplálkozás
–       sok mozgás, friss levegő
–       pozitív gondolkodás

Ezeket, és ehhez hasonló ismereteket szerezhettek a gyerekek a díszteremben megtartott előadáson, melyet dr. Kantiné Szín Mária és Kosztola Ildikó védőnők tartottak. Az előadás után a gyerekek még sok érdekes kérdést tettek fel, melyre a védőnők szakszerűen válaszoltak.

A délután folyamán az osztályok részt vehettek játékos, ügyességi vetélkedőn is, amely vidáman, sok nevetéssel zajlott le. A rendezvény végén pedig sokféle finom és főként egészséges ételt is megkóstolhattak a tanulók.

Köszönjük a védőnőknek az érdekes és nagyon hasznos előadást. A Diákönkormányzat anyagi támogatását. Az iskola dolgozóinak az ételek elkészítését.

Szironyné Zsabka Edit és Besenczy Zoltánné szervezők

Akiknek mások öröme a legfontosabb

Hatalmas tömeg az első adventi gyertyagyújtáson