Connect with us

Sport

Őszi csoportelsők a női kézilabdázók

Az NB II-es női kézilabda-bajnokság utolsó fordulójától függetlenül eldőlt, hogy a szarvasi együttes telel az élen, amely a szombati csoportrangadón legyőzte a makóiakat, így pillanatnyilag négy pont előnnyel tekint le a mezőnyre.

A forduló derbije mindkét csapat számára az őszi búcsút is jelentette. Az első félidő első felében jobbára felváltva estek a találatok, előnyt egyik fél sem tudott kicsikarni. A 16. perctől azután ritmust váltott a Körös-parti gárda és a szünetig megnyugtató vezetésre tett szert. A tehetséges és lelkes fiatalokból álló vendégeknek szünet után sikerült „visszatérniük” a meccsbe, de annyi plusz nem volt bennük, hogy komolyabban veszélyeztethessék a szarvasiak stabil előnyét. Főként a támadások felépítésébe csúszott sok hiba mindkét oldalon, ennek hatására a játékrész közepén nehezen haladtak előre a csapatok. Végül a hazaiak átestek a holtponton és bebiztosították sikerüket, illetve őszi elsőségüket.
A lányok még tartanak néhány levezető tréninget, azután kiveszik rövid téli szabadságukat, a tavaszi idény ugyanis már február derekán elkezdődik. A bajnokság második felére szeretnének megfelelő módon felkészülni, amire az előkelő helyezés is kötelezi a csapatot.

Szarvasi NKK–Marosmenti NKSE 29–25 (17–13)
NB II-es női kézilabda-mérkőzés. Szarvas, 100 néző. Vezette: Hovány, Ubornyák.

Szarvas: Kasik – Buzási 4, VELKY 5, ZELEI 4, Hajdu 3, Elhardt 10 (6), Kovács B. 3. Csere: Labát, Juhos (kapusok), Ábrahám, Zubor, Balogh, Szűcs, Kondacs. Edző: Száva Flórián. A Makó legjobb góldobója: Sárkány 10.

Kiállítások: 4, ill. 6 perc. Hétméteresek: 6/6, ill. 5/4.

Nyári Mihály

Népszerű

A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán) A szakorvosi rendelők bejárata (Fotó: Babák Zoltán)

Tájékoztató a szakrendelésekről – 2020. május 15.

Egészségügy

Csányi Sándor és Dankó Béla az MLSZ Szarvason március 12-én tartott ülésén (Fotó: Babák Zoltán) Csányi Sándor és Dankó Béla az MLSZ Szarvason március 12-én tartott ülésén (Fotó: Babák Zoltán)

Dankó Béla újabb öt évre az MLSZ elnökségének tagja

Sport

Kós Benedek, Nyerges Áron, Nyerges Attila és Opavszky Márk (Fotó: Hegedűs Éva) Kós Benedek, Nyerges Áron, Nyerges Attila és Opavszky Márk (Fotó: Hegedűs Éva)

Nincs megállás a kajakosoknál a koronavírus ellenére sem

Sport

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Naplemente Szarvas és Szentandrás határán

Virtuális turista

A rovatot támogatja:

Archívum

2015. november
h k s c p s v
« okt   dec »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30  

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect