Menu
in , ,

Több millió forintot nyert fejlesztésre a szarvasi mozi

Míg két éve a túlélés volt a tét, addig idén a minél magasabb szintű szolgáltatás terén történt előrelépés a szarvasi moziban. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma még januárban döntött arról, hogy 23 mozi 28 mozitermének fejlesztését támogatja, összesen 100 millió Ft értékben. A nyertes települések között szerepel Szarvas is.

– Négy millió Ft-ot ítéltek meg nekünk, ami a többi mozi összehasonlításában jónak számít. A kért összeg ugyan majdnem a duplája, 7,8 millió Ft volt, de szerencsére a fennmaradó részt az önkormányzat biztosítja a számunkra – tájékoztatott Kugyeláné Décsei Mónika.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a mozi 2013 decemberében 10 millió Ft támogatásban részesült ugyancsak az EMMI jóvoltából, aminek következtében art mozivá minősítették. Az akkori pályázat a technikai feltételek megvalósítását, a projektor és a géppark beszerzését tette lehetővé, a jelenlegi pedig elsősorban a vetítővászon cseréjét garantálja.

– A mozitermünk mérete nagyobb, mint az átlagos filmstúdióké, ami nagyobb méretű vászont igényel. További változás a mostanihoz képest, hogy valószínűleg nem hangáteresztő lesz, így a hangfalak helye a vászon mögötti térből az oldalfalakhoz tevődik át. A szélessége valamivel kisebb lesz, mint a korábbi – 9,5 m helyett 9 m – ellenben a hossza 4,25 m-ről 4,8 m-re nő. A teljes költsége 6 millió Ft, amit a standardtől eltérő méret és a motoros funkció indokol.

A pályázat további elemei a cég által vállalt két éves garancia, egy szünetmentes tápegység és két izzó, amik a projektort működtetik. Ez utóbbi üzemidejét ugyanis 1100 órában határozták meg, és a használatban lévő a végéhez közeledik.

A támogatási szerződés már aláírásra került, az önkormányzati döntés megszületett, tehát már csak a gyakorlati munkálatok vannak hátra. A gyártó a vászonkészítés idejét 5-6 hétben határozta meg, vagyis várhatóan március közepére megvalósul a fejlesztés.

Addig is, aki kíváncsi a mozi további kulisszatitkaiba, február 5-7-e között bekapcsolódhat a Kultúrházak éjjel-nappal című országos rendezvénysorozatba. Pénteken 18 órától a Hogyan forog a film? program keretében górcső alá veheti a digitális mozi világát, szombaton 15 órától pedig mesejátékkal, kézműves foglalkozásokkal és egy családi filmmel várják az érdeklődőket az előcsarnokba. Emellett egész hétvégén változatos műfajú filmkínálattal – drámával, vígjátékkal, természet-és animációs filmmel, thrillerrel és horrorral – szeretnék kiszolgálni a közönség széleskörű igényeit.

Leave a Reply

Exit mobile version