Menu
in , ,

A Gallicoop-nál megduplázódott a rituálisan vágott húsok mennyisége 2015-ben

Az egyik legnagyobb magyarországi baromfitermelő, a szarvasi Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt. komoly lehetőséget lát a rituális vágások által előállított ún. „halal” húsok piacában. 2015-ben a Gallicoopnál duplájára növekedett a halal termékek gyártása az előző évi mennyiséghez képest. A cég a rituálisan vágott húsokat teljes egészében nyugat-európai országokba exportálja.

A Gallicoop Pulykafeldolgozó Zrt.-nél a halal húsok termelése megsokszorozódott a tavalyi évben, köszönhetően a megnövekedett keresletnek. A több nemzetközi kiállításon, köztük a tavaly októberi Anuga élelmiszeripari kiállításon tett látogatás is nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy több mint 116%-kal emelkedett a rituálisan vágott hús mennyisége a 2014-es évhez képest. A halal vágásoknak a korábbi években már volt előzménye, azonban 2015-ben már rendszeressé vált az együttműködés, és a cég minden második héten vág halal húsokat. Emellett jelentős mennyiségű készresütött, panírozott  húskészítményt gyárt a Gallicoop halal előírások betartásával, nemzetközi független kontroll szervezet ellenőrzése mellett.

A Gallicoop legfőképpen a nyugat-európai országokba szállít, a kereslet holland, francia és német partnerek részéről növekedett meg leginkább. A vágások megfelelőségét az AVS (A Votre Service) független auditáló szervezet garantálja.

A halal hús előállításának nagyon komoly szabályai vannak: többek között speciális takarmányt használnak, de például a vágás előtti mosakodás és imamondás is szigorú előírások szerint történik. Az igaz muszlim hitű vágónak tudatosítania kell a mosakodás célját, és nagyon alapos mosakodás előzi meg a vágást. A mosakodást követően imát kell mondania, és a vágás közben is szükséges áldást adnia.

A „halal” fogalma az Iszlám jog szerint azt jelenti: megengedett, törvényes. Élelmiszerekre vonatkoztatva olyan élelmiszert jelent, amelyek fogyasztása a muszlimok számára megengedett. A halal hús nemcsak azt jelenti, hogy maga az állat húsa megengedett, hanem azt is, hogy az Iszlám törvényeinek megfelelően vágták le. Az iszlám nem engedi meg az olyan húst, mely felett nem hangzott el Allah neve. Éppen ezért az iszlám vágási módszere a Koránon és a Szunnán alapul. Először imát mondanak, majd elvágják az állat nyaki ütőereit, kivéreztetik, és utána már halal a hús.

2016. február 4., Szarvas – Budapest

Leave a Reply

Exit mobile version