Menu
in , , ,

Sakk: Petrás Márta bejutott az országos diákolimpiai döntőbe

A 2016-os megyei diákolimpia 3. versenynapján ismét érdekeltek voltak a szarvasi és békésszentandrási általános iskolás sakkozók. Az egyéni döntőket az I-IV. korcsoportnak a Gyulai Implom József Általános Iskola tagintézményében rendezték meg 2016. február 13-án. A négy korcsoportban 94 sakkozó vett részt. A szabályok szerint a megyei elsők vehetnek részt az amatőr országos döntőn.

Pósa Réka holtverseny után a rájátszásban elfáradt, és a 9-10. partiban kikapott. Petrás Márta, mindössze fél pontot adott le a negyedik helyezett szarvasi Mravík Gabriella ellen. Így indulhat a budapesti országos döntőn. A fiúknál egyenes volt a pálya. Akik tavaly nyertek és az idén indultak, mindannyian megvédték megyei bajnoki címüket. A lányoknál már nem volt ilyen egyértelmű a helyzet, csak egy címvédés történt. A legnépesebb és legnagyobb küzdelmeket hozó fiú I. korcsoportban nem volt sem szarvasi, sem békésszentandrási érdekelt.

Petrás Márta, mindössze fél pontot adott le a negyedik helyezett szarvasi Mravík Gabriella ellen. Így indulhat a budapesti országos döntőn.

Eredmények:
I. korcsoport (leányok): 9 fő, 7 fordulós svájci versenye
2. Pósa Réka (Szlovák Általános Iskola, Szarvas) 6,0 pont
7. Lestyán Goda Vanda (Szlovák Általános Iskola, Szarvas) 3,5 pont

II. korcsoport (leányok): 6 fő körversenye
3. Koszkócsák Dzsenifer (Szlovák Általános Iskola, Szarvas) 3,0 pont
4. Plentri Panna (Szlovák Általános Iskola, Szarvas) 3,0 pont
6. Demcsák Mariann (Hunyadi János Katolikus Á. I., Békésszentandrás) 0,0 pont

II. korcsoport (fiúk): 23 fő, 7 fordulós svájci versenye
7. Pósa Levente (Szlovák Általános Iskola, Szarvas) 4,0 pont
8. Farkas Csanád (Hunyadi János Katolikus Á.I. B.szentandrás) 4,0 pont
10. Kovács Kornél (Szlovák Általános Iskola, Szarvas) 4,0 pont
20. Bagdi Nándor (Hunyadi János Katolikus Á.I. B.szentandrás) 2,0 pont
22. Kovácsik Márton (Hunyadi János Katolikus Á. I. Békésszentandrás) 1,5 pont

III. korcsoport (leányok): 5 fő körversenye
2-4. Huszárik Nelli (Szlovák Általános Iskola, Szarvas) 2,0 pont

III. korcsoport (fiúk): 9 fő, 7 fordulós svájci versenye
6. Tóth Szabolcs (Szlovák Általános Iskola, Szarvas) 4,0 pont

IV. korcsoport (leányok): 6 fő körversenye
1. Petrás Márta (Szlovák Általános Iskola, Szarvas) 4,5 pont
4. Mravik Gabriella (Szlovák Általános Iskola, Szarvas) 2,5 pont

Leave a Reply

Exit mobile version