Menu
in , ,

Földesi: Ez tarthatatlan, ezért bukni fognak

Földesi Zoltán

Földesi Zoltán

“Atrocitás érte a demokráciát”. A vasárnapi boltbezárással kapcsolatban kialakult helyzet, ill. elutasításának háromnegyedes lakossági támogatása miatt “megrettent a hatalom”, mondta. A Kúria elé került a kérdés, de a szükség esetén a szocialisták el fognak menni a végsőkig, akár a nemzetközi bíróság szintjére is, tette világossá.

Kettő újabb népszavazást kezdeményeznek. Az egyikben arról van szó, hogy az állami vezetők bérét csökkentsék vissza 2 millió forintra, ahogy volt az korábban, ill. az állami földek eladásának felfüggesztésével kapcsolatban.

– A Magyar Nemzeti Bank alapítványaiba ment át 250 milliárd forint, ami háát… közben elvesztette közpénz jellegét mondják a leírt törvénytervezetben. Az ész megáll! – mondta azzal kapcsolatban, hogy az “Alkotmánybíróság mindent csont nélkül enged át, amit ez a kormány elé citál”.

– Csak egy választáson lehet ezt a dölyfös, kapzsi, minden léptéket és minden mértéket feladó hatalmat megbuktatni. És meg is fognak bukni 2018-ban, ez teljesen világosnak látszik. Nem az ő kezükben van a történet, hanem az ellenzék kezében – utalt a következő választásokra, ill. az azon való baloldali összefogásra Földesi Zoltán.

Nem véletlenül jött pepitában, árulta el. A tanárokkal mozgalmával való szolidaritása jeléül vette fel aprókockás ingét. Szólt a sztrájk, ill. a ma esedékes polgári engedetlenségi mozgalomról. Változás nem várható az oktatás ügyében. Megyei KLIK-ek lesznek, ami ugyanaz pepitában, mint ami eddig volt, jelentette ki. Szarvason annyiban más a helyzet, hogy kétharmadában egyházi, ill. országos nemzetiségi önkormányzati kézben vannak az oktatási intézmények és csak két iskola tartozik a KLIK alá.

Ha állandóan szembe megyünk Németországgal, az autóipari óriások elviszik a GDP egy negyedét kitevő termelésüket, akkor berobban Magyarország gazdasága, jósolta.

Állandó baj van a magyar kutyafajtákkal a Fidesz házatáján. Korábban egy komondor, most egy kuvasz.

– Orbán Viktor miniszterelnök út, le tetszett bukni – mondta, Nárcisz kutyával kapcsolatban, amit megtaláltak Hatvanpusztán, “egy több milliárdos Habsburg birtokon”, ami mint kiderült, a miniszterelnök édesapjához köthető, majd felsorolta az Orbán Viktor családjához kapcsolható hektárokat és milliárdokat. “Ez tarthatatlan, ezért bukni fognak”.

“Orbán Viktornak a lehető legjobbkor jött a brüsszeli tragédia, az a pusztítás amit most néhány arab elkövetett Európa fővárosában. Jól jött, merthogy igazolni látszik az a politika, amit itt sugallnak hónapok óta”, de az Unió megtalálta most a megoldását azzal, hogy kitolta a probléma határát oda, ahová való, az EU határaira.

Utalt Dankó Béla március 15-i ünnepi beszédére, amiben országgyűlési képviselőnk kitért a migránskérdésre is. “Életveszély a százhatvanegynéhány évvel ezelőtti történeteket aktualizálni, mert az aradi vértanúk kétharmada ezek szerint migráns volt”, mondta.

A migránshelyzetre hivatkozva a rendeleti kormányzást készítik elő a kormányzatban, rendeleti költségvetést készítettek, de ez nem fogja megúszni azt, hogy a nemzetközi bíróság elé kerüljön.

Hazai vizekre evezve elmondta, hogy a legutolsó testületi ülést bejárással kezdték, amin a város ingatlanhelyzetét tekintették át, mondta. Van néhány ingatlan, ami most állami kezelésben van, és amiknek szeretnének új funkciót adni. Ez érinti majd a gyermek és felnőtt egészségügyi ellátást, a Vízi Színház működtetésével kapcsolatos háttérmunkálatokat, ill. azokat az esetleges későbbi beruházásokat, amik munkahelyteremtéssel járnak.

A közelmúltban tartott oktatási kerekasztalnál kiderült, hogy a szarvasi oktatási intézmények alapvetően jó kézben vannak, jól működnek egy-két KLIK-es fennakadástól eltekintve. Székellyel kapcsolatban kijelentette, hogy úgy látják, hogy az új gazdái jó gazdái az iskolának. Jelezte, hogy ha olyan politikai fordulat következik be, akkor érdemes lesz végig gondolni néhány ügyet: “temploma és iskolája minden falunak volt, most pedig nincs”.

A térfigyelőkamera-hálózattal kapcsolatban elmondta, hogy a feladatát teljesíti, de a városi KEF elnökeként elmondta, hogy bizonyos helyzetekben, rendezvényeken mozgó kamerák alkalmazása is indokolt lenne, ill. van néhány olyan neuralgikus pontja a városnak, ahová rá fogják irányítani a kamerarendszert, mert unják már a kábítószer terjesztését a városban.

Három újraélesztő készülék elhelyezéséről volt nagy vita a testületi ülésen, árulta el. Igyekeztek úgy helyet találni nekik, hogy a nap 24 órájában egyszerűen elérhetők legyenek.

Megemlékezett Molnár Magdiról. Ő két gyermeket veszített el, tudja, milyen fájdalmas dolog ez egy szülőnek és a családnak.

Beharangozta Korózs Lajos korábbi szociális államtitkár érkeztét, aki április 5-én fél 11-kor tart idősügyi fórumot.

Leave a Reply

Exit mobile version