Menu
in , ,

Újra siófoki TÁBOR!!!!

A Benka balatoni tábora huszonéves múltra tekint vissza. Vannak olyan tanulók, akiknek szülei is részesei lehettek ennek az élménynek.

A helyszín ugyanaz, a programok újabbnál újabbak.

Június végén egy kis csapat 5-6. osztályos tanuló és hat pedagógus kelt útra, hogy a nagy melegben megmártózzon a BALATONban. Fürdőzés mindennap volt, néha még este is pancsoltunk egy kicsit. Mi, tanárok, igyekeztünk izgalmas programokat szervezni a gyerekeknek. A második nap Siófok megismerésével kezdődött. Sétáltunk, majd megnéztük a Makovecz Imre által tervezett evangélikus templomot. Természetesen feltérképeztük a bazárt, a fagylaltozókat és a jégkása „lelőhelyeket” is, ahová vissza-visszatértünk.

Szombaton buszra szálltunk és körbeutaztuk a magyar tengert. Először a fűzfői bobnál álltunk meg, majd irány Balatonederics az Afrika Múzeum, ahol Nagy Endre afrikavadász érdekes gyűjteményét és az állatparkot tekintettük meg. Útba ejtettük a balatonboglári gömbkilátót, ahonnan gyönyörű panoráma tárult elénk, és egy kalandos túrán is részt vettünk. A nap végén jól esett a fürdőzés. Páran horgászni indultak Misi bácsival, hogy az utolsó estén halászlével búcsúzhassunk.

Vasárnap délután egy kalózhajón utaztunk, próbára tettük Jack Spenót kapitányt, akinél több nyelvtörőt tudtak tanulóink. Az este a szurkolásé volt. Ekkor zajlott a magyar-portugál meccs. Büszkék voltunk a tanulóinkra, akik szívvel-lélekkel énekelték Gyuri bácsival a Himnuszt.

Hétfőn délelőtt a vihar miatt előkerültek a táskákból a társasjátékok, de délután már elindulhattunk a híres Víztoronyhoz, aminek a tetejéről néztük meg Siófokot, majd a szoborparkban tettünk egy sétát.

Kedden látogatásra mentünk a Sió-Eckes Kft. üzemébe, ahol végig nézhettük a gyümölcs útját a ládáktól a tetrapack dobozig. Nagyon érdekes dolgokat mesélt kísérőnk hazánk legnagyobb üdítőgyáráról. Estére szabad tűzön elkészült a finom halászlé, amiből a tábor minden lakója jól lakott. Szerdán szomorúan ébredtünk, csomagolni kellett. Délelőtt a hajókikötőben sétáltunk, hattyúkat etettünk, a vállalkozó szelleműek fürödhettek egy utolsót a tóban.

Gyorsan eltelt a hét még azoknak is, akik honvággyal küszködtek. Jövőre újra jövünk. Köszönet Gabi néninek a szervezésért, Éva néninek az irányításért, Jolika néninek a finom uzsonnáért és vacsoráért, Misi bácsinak a halászléért, Gyuri bácsinak a fürdőzésért, sportolásért és Tibi bácsinak a segítségért.

Révész Éva

Leave a Reply

Exit mobile version