Az Európai Mobilitási Hét keretében vasárnap szemétszedési akció zajlott. A nap házigazdái a szarvasi nagycsaládosok voltak. A résztvevők kilenc órakor gyülekeztek a Halász parkolójában, ahol a szervezők kiosztották a szükséges eszközöket, kesztyűket.
Még az indulás előtt a NACSE elnökét, Gombár Györgynét, Hajnit kérdeztük, aki elmondta, hogy minden évben ők a házigazdái a szemétszedő akciónak. A mozgósítást a havonta összeállított hírmondójukban tették közzé, amit a kapocskörökön minden tagcsaládjukhoz eljuttatnak., de a közösségi médiában is hírelték. Hogy a vasárnap reggeli időpont ellenére vonzóbbá tegyék a mozgalmat, még egy kerékpárt is felajánlottak.
– Minden évben részt veszünk az Európai Mobilitási Héten és az Autómentes Napon, mert nagyon fontosnak tartjuk a környezetvédelmet. Magunktól is szoktunk szemétszedési akciókat szervezni, hiszen úgy szeretnénk átadni a gyerekeink számára ezt a környezetet, hogy ugyanolyan szép legyen amilyennek mi láttuk, és nem egy szemetes helyként. Erre neveljük a gyerekeket, hogy ne szemeteljenek, és ők is szedjék fel ha látnak pl. egy üveget eldobva – mondta Hajni.
Az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap szarvasi főszervezője, Krivik Viktor az idei rendezvénysorozatról elmondta, hogy az idén kezdtek a legütősebben. Egyől három programmal nyitottak pénteken. A bringás reggeli után a Fitt Life Team, majd a Wing Tsun kung-fusok tartottak bemutatót. Szombaton Kardoskútra szerveztek kerékpártúrát, majd jött a vasárnap, a szemétszedési akcióval. Az Európai Mobilitási Hét sajátossága, hogy nem hétfőtől vasárnapig tart, hanem szeptember 16-tól 22-ig, essen az bármilyen napokra. Talán ennek is köszönhető, hogy a vasárnapi szemétszedésre a korábbi évekhez képest mintha kevesebben jöttek volna el.
– Minden évben kitalálunk egy úgy programot. Miután tavaly 183 magyar település csatlakozott az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap kampányához, így dobogóra került, harmadik helyezett lett Magyarország – emlékezett vissza Krivik Viktor. – Akkor kitaláltam, hogy még több települést invitáljunk meg. Ezt egy kerékpártúra keretében tettük meg. Hodálik Pál alpolgármester úr vezette a túrát. Elmentünk a környékbeli településekre, Békésszentandrásra, Csabacsűdre, Kardosra, Kondorosra pénteken a bringás reggeli után, és minden polgármesternek átadtunk egy invitáló levelet, amiben benne volt, hogy miért fontos a mobilitási hét és az autómentes nap, de mindemellett elmondtuk, hogy miért legyenek kerékpárosbarát települések, és hogy nem dolgok kellenek ehhez, csak mégis egy keveset tenni, hogy minél több kerékpárút minél tisztább még jobb minőségű legyen. Miután Szarvas alapító tagja a Kerékpárosbarát Települések Országos Szövetségének, oda is vittünk egy invitálólevelet – mondta a helyi szervező – hiszen
minél többen vagyunk ebben a szervezetben, annál nagyobb teret tudunk adni a kerékpáros kultúra terjesztésének.
Holnap sportnap, majd szerdán “Bringás vért az életért” címmel a Magyar Vöröskereszt Szarvasi Területi Szervezetével karöltve véradást szerveztek, amin a gyalogosan vagy kerékpárral érkező véradók között kerékpárt sorsolnak majd ki a 22-i Autómentes Napon. A véradás helyszíne a Szarvasi Járási Hivatal nagyterme lesz szerdán 8-tól 12-ig.