in ,

Középpontban: Megnyílt a család- és nővédelmi témájú I. Szarvasi Szabadegyetem

Wass Albert “együtt erő vagyunk, szerteszét gyöngeség” gondolatát választotta mottójául a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság országos vezetése és a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának szarvasi tagozata, hogy Középpont címmel megrendezze I. Szarvasi Szabadegyetemet. Igen, rögtön az elsőt, mert a megnyitón felszólalók egyértelművé tették, komolyan gondolják, hogy itt most hagyományt teremtenek.

Kozma Réka “Magyarország, az én hazám” című éneke után elsőként dr. Kiss-Rigó László, Szeged Csanádi egyházmegye megyéspüspöke, köszöntőjében azt kívánta, hogy a kétnapos tanácskozás szolgálja az egyén, a társadalom, az egész nemzet egészségét.

Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család és ifjúságügyért felelős államtitkára köszöntőjét Bábiné Szottfried Gabriella, az Erzsébet Alapítvány kuratóriumának elnöke tolmácsolta a résztvevőknek. “A nőpolitika szorosan összekapcsolódik a családpolitikával. A két terület nem választható el egymástól, hiszen a magyar nők közel 90 százaléka gyermeket nevel, nevelt vagy nevelni fog, így túlnyomó többségük esetében a női léttel összefüggő kérdések, megoldandó problémák összekapcsolódnak a gyermekvállalás, a család ügyeivel. A családok anyagi jellegű támogatásain túl azzal tehetünk sokat a családokért, ha családbarát környezetet teremtünk, a társadalom és a gazdaság minden területén családbarát programokat, megoldásokat, szabályozásokat hozunk létre. A célunk egy ténylegesen családbarát ország megteremtése, amelyben a munkavállalás és a gyermekvállalás egymást erősítő, és nem egymást kizáró tényezők”, üzenete Novák Katalin.

Dr. Német Gábor, a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti-, Nőgyógyászati Klinikájának igazgatója párhuzamot vont a mögötte álló, a történelmi Magyarország mértani közepét jelző emlékmű és a “Középpontban” című család- és nővédelmi szabadegyetem célja között. “Ennél szebb helyen ezt a háromnapos rendezvényt meg sem lehetett volna nyitni”, fűzte gondolatai végére.

Köszöntőt mondott még Babák Mihály polgármester, dr. Kozma Gábor, a Gál Ferenc Főiskola rektora, dr. Bártfai György tiszteletbeli elnök, dr. Párducz László, a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság elnöke is

A három nap alatt előadások hangzanak el a terhességről, szülésről, a reprodukciós egészség megőrzéséről, védőoltásokról, egészségnevelésről, egészségmegőrzésről, testedzésről és az egészséges öregedésről, foglalkozásegészségügyről, autizmusról és még számtalan család, gyermek és nő körül forgó támáról.

Vélemény, hozzászólás?

Egyre kevesebb népmesét ismernek a gyerekek

Gyakorlósok az erdei iskolában