in ,

Kifulladásig tartott a buli a baráti kör farsangi klubestjén

Zsúfolt parkoló és retro muzsika a félhomályba borult ablakok mögül – ez a látvány fogadta a február 3-án a késő esti órákban a Damjanich utcai Civil Házhoz érkezőket. Bár a baráti köri klubest már órákkal korábban elkezdődött, a legtöbben nem elégedtek meg a jelmezes felvonulással és a farsangi falatokkal, hanem tánccal és kifulladásig tartó bulival fokozták az összejövetel hangulatát.

– Nagyon lelkes volt a baráti kör csapata, és nagy izgalommal töltött el sokakat, hogy minek öltözzenek fel – árulja el a jelmezesekről Zsapkáné Csasztvan Zsuzsanna elnök. Összesen 11 egyéni kreációt láthattunk: a boszorkánytól kezdve a kéményseprűn és a szakácson át egészen a háromszereplős, egyszoknyás asszonyokig. Nagyon bevállalós társaság, de ezt jó értelemben mondom, hiszen a mai világban, ha valaki el tudja engedni magát a hétköznapokban, az a testi és a lelki épülését is szolgálja.

A kör vezetője példaként járt elöl, hiszen néhány héttel ezelőtt történt motorbalesete ellenére sem bújt ki a kihívás alól. Épp ellenkezőleg. Az eset humoros oldalába kapaszkodott, és stílszerűen egy műtét előtt álló betegnek öltözött. Ráadásként ápoló is szegődött mellé, akit a szerencsés véletlennek köszönhetett.

Az összetartó közösségre az elmúlt hónapokban többen is felfigyeltek, és meg is tették az első lépést. Közéjük tartozik Bátory Erzsébet, aki barátnője biztatására lépett be a szervezetbe.

– Sok jót hallottam róluk, nagyon jó a társaság és nagyszerű programokat szerveznek – meséli kipirult arccal Böbe, aki csak egy szusszanásnyi szünetet tartott a táncban. Azt veszem észre, hogy ezek a találkozások arról szólnak, hogy kinn hagyjuk a problémáinkat, kikapcsolódunk, és ez nekem eddig nagyon hiányzott. Intelligens közeg, értelmes elfoglaltságok, úgy érzem, itt megtaláltam azt, amit kerestem.

Az új tag szinte azonnal belevetette magát a társasági életbe. Már az újévnyitó klubesten nagyon jól érezte magát, olyannyira, hogy egy hónappal később komolyan vette a jelmezes felhívást. S bár bevallása szerint alapvetően visszafogottabb típus, mégis boszijelmezbe bújt, varázsolt, majd a táncparketten vezette le a családias verseny izgalmait.

A baráti kör elnöke elmondta, egy-egy klubestnek szoros kelléke az evés-ivás és a tánc is, mint ahogyan ez általában egyébként a családoknál is lenni szokott.

– Azt gondolom, hogy egy közösség akkor válik őszintévé, ha már nem kell takargatni, hogy valaki jól érzi magát – fogalmazta meg, aminek megerősítéseként a háttérből kiszűrődő zene és a nagy körben fáradhatatlanul táncoló kis csapat szolgált.

Egy-egy klubest emellett lehetőséget ad az előttük álló feladatok áttekintésére is. A következő fontos dátum február 25-e, a baráti köri bál időpontja. Ezen kerülnek kiosztásra a „Szarvasért” oklevelek és emlékplakettek, amelyekkel kapcsolatosan február 13-ig várják a jelöléseket. Ajánlást kizárólag baráti köri tagok tehetnek azokra a személyekre, akik a városért dolgoznak, és részt vesznek a település építésében, szépítésében. A jelölés leadható postai úton, az 5540 Szarvas, Alkotmány u. 7/2. címen vagy a baratikor.szarvas@gmail.com e-mail címen. Az elnökség ezen a napon 17 órától ülésezik, amikor véglegesen pont kerül a díjazottak névsorára.

Edzőmérkőzésen csaptak össze a szomszédok

Új mozgásos terem és foglalkozások a Cervinus Teátrumban